• A készítők megosztottak néhány statisztikát a Hogwarts Legacyvel kapcsolatban
  • Már több mint 400 millió órát töltöttünk a játékban
  • És több mint 2 milliárd sötét varázslót sikerült legyőznünk

Ugyan még csak március van, de az már most bátran kijelenthető, hogy kevés játék fog elérni akkora sikereket idén, mint az Avalanche Software gondozásában készült Hogwarts Legacy. A Harry Potter-univerzum eddig soha nem látott időszakába invitáló akció-RPG körül ugyan voltak bonyodalmak a megjelenés előtt (és ami azt illeti utána is), de a negatív hangok szerencsére nem tudták lejjebb csavarni a rajongók lelkesedését és örömét, sőt, csak még nagyobb népszerűséget generáltak az amúgy remekül sikerült programnak. Olyannyira, hogy már az első két hétben 12 millió példány talált belőle gazdára, ez a mennyiség pedig vélhetően jelentősen megugrik majd, miután május 5-én befutnak az előző generációs változatok. A fejlesztők nemrég számszerűsítették is a játék sikereit, következzék tehát néhány igazán jól csengő adat.

Eddig összesen 406 millió órát töltöttek a játékosok a Roxfort varázslatos falai között (és persze azon kívül is), ez idő alatt pedig 674 millió mágikus növény bújt ki a földből. Ezekből nem kevesebb mint 405 millió varázsital készült, de ami talán a legfontosabb (végtére is egy olyan játékról beszélünk, amelyben kiemelt szerep jut a harcoknak), hogy nem kevesebb mint 2,25 milliárd sötét varázslót sikerült eddig legyőzni, az iskola temetője tehát roskadásig van már halott mágiahasználókkal. Ezek a statisztikák remekül bizonyítják, hogy a játék köszöni szépen, és a bojkottra való felszólítás ellenére is remekül van, a diadalmenet pedig valószínűleg még korántsem ért véget.