A Rebel Wolves egy újabb játékmenet-bemutatóval rukkolt elő, és ennek a The Blood of Dawnwalker rajongó roppant mód örülnek, mivel elég ígéretesnek tűnik ez az RPG. Ezúttal egy teljes mellékküldetést végignézhetünk, megismerve a játék legfontosabb mechanikáit. A játék középpontjában Coen áll, akinek nappali képességeit sem rejtik most már véka alá, ekkortájt ugyanis a vámpír ereje csak korlátozottan használható. Emiatt a főhős sokkal inkább kardforgatóként és varázslóként küzd, miközben a játékos döntheti el, hogy az emberibb megoldásokat vagy a természetfeletti erőt részesíti előnyben az akadályok leküzdése során. A bemutatóban több varázslatot is megcsodálhatunk, köztük egy mozgást felgyorsító képességet, valamint a Ravenous Flock átkot, amely robbanó árnyhollókat idéz meg, hogy az ellenfelek orra alá törjünk borsot.
A fejlesztők egy új misztikus lényt, a sanzhanát is leleplezték, amely egy tündérszerű teremtményként gazdagítja a játék világát és annak mitológiáját – mondjuk ez a kis kék lény már most beindította a közösség fantáziáját, hiszen a legtöbben azzal poénkodnak, hogy az Avatar Na'vi-jai is bekerültek legalább a játékba. Bár a videóban látható küldetés nem tartozik a történet legfontosabb feladatai közé, jól szemlélteti a The Blood of Dawnwalker alapfilozófiáját, ugyanis a legtöbb helyzet többféleképpen is megoldható, legyen szó harcról, felfedezésről vagy a párbeszédek során meghozott döntésekről. A játékmenetből pedig emellett nem hiányozhat a nyomkeresés, a fejtörők megoldása és a dinamikus közelharc sem. A The Blood of Dawnwalker 2026. szeptember 3-án jelenik meg PlayStation 5-re, Xbox Series X|S-re és PC-re.
Borítókép: Steam