• High on Knife néven érkezik a High on Life első DLC-je
  • Amely két évvel az alapjáték eseményei után játszódik
  • A hangulatát tekintve pedig egy horror-komádiára számíthatunk

A tavaly decemberben megjelent High on Life-ot felettébb nagy várakozás övezte, hiszen a Rick és Morty társalkotója, a később családon belüli erőszakkal vádolt (időközben ugyan ejtették a vádakat, de ma már sajnos a puszta gyanú is elég ahhoz, hogy tönkremenjen valaki karrierje) Justin Roiland is a fedélzeten volt, így legalább poénok szintjén egy üdítő alkotásra számítottunk. Ebből végül nem lett semmi, a Squanch Games beszélő fegyverekkel erősítő lövöldéje ugyanis minden szempontból elég közepesre sikeredett, a mindenbe pedig a viccek is beletartoznak, melyek eléggé szélsőséges skálán mozogtak az eszement kaland során. A hype viszont bőven elég volt ahhoz, hogy az FPS legyen a Game Pass történetének egyik legnagyobb sikere (több mint 7,5 millióan próbálták ki a megjelenés óta), így nem is volt kérdés, hogy bővülni fog-e a jövőben.

A fejlesztők már márciusban elhintették, hogy egy Knifey-ra (tudjátok, a kiskés, akiről pillanatok alatt kiderül, hogy egy valódi pszichopata) fókuszáló DLC érkezhet a játékhoz, amit most végre hivatalosan is lelepleztek, méghozzá egy hangulatos kedvcsináló keretében. A High on Knife című toldalék ezúttal a horror műfajában próbál szerencsét (persze a poénos oldalról közelítve a zsáner felé), a nem túl hosszú videóban ugyanis gyéren bevilágított, baljós folyosókat (merész párhuzam, de nekem a Dead Space jutott eszembe a megtekintés közben) és nagyra nőtt ellenfeleket láthatunk, miközben a gatlienek arcára(?) is kiült a félelem. Apropó gatlienek: egy új mordályt is kapunk a kiegészítőben, méghozzá Harper képében, akinek a Saturday Night Live-ből ismert Sarah Sherman fogja kölcsönözni a hangját. A sztoriról egyelőre nem derült ki túl sok minden, annyi biztos, hogy két évvel az alapjáték eseményei után járunk, és a jelek szerint nem nagyon mehetnek nyugdíjba a fura szerzetek. A megjelenés valamikor ősszel várható PC-re és Xbox konzolokra, valamint persze a Game Pass könyvtárába.