John Carmackot és az id Software-t szerintem senkinek sem kell bemutatnom, hiszen ez a programozózseni felelős a játéktörténelem egyik fontos mérföld kövért, a Wolfenstein 3D-ért, de az ő kézjegyét őrzi még a Doom- és a Quake-sorozat is. A fejlesztők jelenleg az előbbi két széria folytatásain dolgoznak, de e mellett egy új játék fejlesztésébe is belekezdtek.

A Rage névre keresztelt projekt a közeli jövő posztapokaliptikus világában zajlik, ahol keményen meg kell küzdeni a túlélésért. Főhősünkkel ugyan sikeresen átvészeltük a meteorbecsapódást egy hibernációs tartályban, ám mikor felébredtünk, kiderült, hogy a vártnál többen élték túl a becsapódást. A banditák és mutánsok társasága már megépítette a maguk társadalmát, amiben semmilyen törvény sincs, így gyakorlatilag szabadon zaklathatják a békés telepeseket. A kalandjaink során autóversenyekben veszünk majd részt és segítünk a földműveseknek is, de a főküldetésünk az lesz, hogy megbuktassuk az Authority néven ismert szervezetet.

Be kell, hogy lássuk, a történet nem Oscar-esélyes, de nem is ezen van a hangsúly, hanem az új technológián, ugyanis Carmack és a csapata egy vadonatúj grafikusmotort írt a játékhoz. Az id tech 5 különlegessége, hogy hatalmas -- egész pályákat lefedni képes -- textúrák kezelésére szakosodott, de egy kiváló fizikai motort is magába foglal, valamint szebbnél szebb grafikai effektek megjelenítésére is képes.

A Gametrailers TV legutóbbi adásában az id vezérigazgatója, Todd Hollenshead azt nyilatkozta, hogy a játék idén már biztosan nem fog megjelenni, így sajnos tovább kell várnunk a cég üdvöskéjére.