• Bejelentették, hogy készül az I.G.I. - Origins
  • Ez a lopakodós FPS-széria előzménye lesz
  • Az első teaser videót is bemutatták

A veteránok számára még ismerősen csenghet az I.G.I. név, hiszen a 2000-ben megjelent Project I.G.I. és a 2003-ban debütált I.G.I.-2: Covert Strike annak idején egészen jól teljesítettek. Azóta viszont csend honolt a franchise háza táján - ezt törte meg most a Toadman Interactive az I.G.I. - Origins bejelentésével.

Az I.G.I. - Origins megjelenésére elég sokat kell még várni, hiszen a premiert 2021-re tűzték ki. A célplatformok egyelőre még nem ismertek.

igi-origins-elozmenyt-kap-a-lopakodos-fps.jpg

Az I.G.I. - Origins az elődökhöz hasonlóan egy lopakodós taktikai FPS lesz, a sztorit tekintve viszont nem folytatást, hanem egy előzményt kapunk, melyben az I.G.I. szervezet eredettörténetével ismerkedhetünk majd meg. Magáról a játékmenetről túl sok konkrétumot nem árultak el, hiszen a fejlesztésnek igen korai szakaszában járnak még csak - ennek megfelelően az első teaser videó sem mutat sokat.