• Felsorakoztak a Game Pass októberi érkezői
  • A fő attrakció természetesen a 10-én érkező Forza Motorsport
  • De emellett a Warhmmer 40,000: Darktide is ott van az újdonságok között

Mostanra már az is tudja, hogy októbert írunk, aki elfelejtette átlapozni a naptárat, így aztán a Microsoft is felfedte, milyen címekkel fogjuk múlatni az időt két tökfaragás között – persze nálunk ez nem szokás, ugyebár. A Gotham Knights és a The Lamplighter’s League már tegnap beköszönt a többieknek, az igazán nagy dobások azonban még csak most következnek, hiszen október 10-én érkezik például az autóversenyzős játékok új fejezetét megnyitó Forza Motorsport, ami az eddig látottak alapján magabiztosan állhat rajtvonalhoz a Gran Turismo 7 ellen. Nem a Turn 10 Studios szemképráztató alkotása azonban az egyetlen, amivel átvészelhetjük az év legfélelmetesebb időszakát, hiszen amellett még három program került a kosárba, melyből kettő igazi nagyágyúnak számít.

gpoktober.png

A Warhammer 40,000: Darktide-ot például nem sok embernek kell bemutatni, hiszen a Fatshark kooperatív lövöldéje egy milliók által ismert univerzumban játszódik, barátok oldalán pedig fejelejthetetlen élményt nyújt – pláne most, hogy már érkezett hozzá elegendő tartalom. Az FPS ráadásul már a mai napon ott virít majd a felhozatalban, így akit érdekel ez a világ, az ne habozzon, bátran ragadjon fegyvert! A következő újonc nem fog meglepetést okozni azok számára, akik követték a híreket, mivel a Like a Dragon: Ishin! érkezését már szeptember végén beharangozták a fejlesztők, bár akkor még nem közölték, hogy mikor fog befutni Sakamoto Ryoma nem mindennapi kalandja. Most viszont már ezt is tudjuk: október 17-től vehetjük az irányt Japán felé. Végezetül pedig itt van nekünk a From Space, amelyben – legalábbis kollégánk, Trau leírása alapján – tűzijátékvetővel kell felvennünk a harcot egy idegen fertőzéssel szemben, akár három barátunk oldalán. A családbarát móka október 12-én veszi kezdetét.