• Megkezdődött a Mátrix 4 forgatása
  • Keanu Reeves is látható az első felvételeken
  • 2021. május 21-re tűzték ki a premiert

Aki még a tavaly augusztusi bejelentés során sem hitte el, hogy lesz Mátrix 4, az most már végképp kénytelen lesz behódólni, a héten ugyanis megkezdőtött a negyedik rész forgatása San Francisco városában, ahol a visszatérő főszereplők, Keanu Reeves és Carrie-Anne Moss is jelen voltak.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

San Francisco Examiner (@sfexaminer) által megosztott bejegyzés, Febr 5., 2020, időpont: 3:13 (PST időzóna szerint)

Ami meglepőnek tűnhet, hogy mindenki kedvenc Keanujának fizimiskája nem sokat változott ahhoz képest, ahogy a hétköznapokban vagy akár a John Wick-filmekben láthatjuk, de amíg nem tudunk semmi konkrétat a filmről és annak cselekményéről, addig ebből kár lenne messzemenő következtetéseket levonni.

Ha már John Wick: a Mátrix 4 éppen azon a napon kerül majd a mozikba, mint az említett széria következő felvonása, egészen konkrétan 2021. május 21-én. Persze meglepő lenne, ha ez így is maradna, hiszen a Warner Bros. és a Lionsgate bizonyára nem szeretne egymásnak esni ugyanazon a napon, ugyanazzal a főszereplővel, de egyelőre egyikük sem módosított a premierdátumon.