• Április 22-én debütál az Immortals Fenyx Rising The Lost Gods DLC-je
  • Ami egyben az utolsó kiegészítője a programnak
  • Egyben pedig egy felülnézetes akciójátékká alakítja a Ubisoft alkotását

Az Immortals Fenyx Rising tavaly év végén egy kifejezetten kellemes meglepetés volt a Ubisofttól, mely úgy alakította át a franciák jól bevált formuláját, hogy az ne csak a nyitott világú játékok elkötelezett híveit szórakoztassa. Ráadásul a franciák a megjelenés után sem hagyták magára a játékot, hanem egyből három DLC-t is bejelentettek hozzá.

Ezen kiegészítők közül kettő már meg is jelent, most pedig kiderült, hogy már a harmadikra sem kell olyan sokat. A The Lost Gods címen futó kiegészítő ugyanis április 22-én érkezik, és gyökeresen átalakítja majd az Immortals Fenyx Rising játékmenetét, hiszen egy felülnézetes akciójátékká konvertálja majd a Ubisoft alkotását.