Egy műfaj rajongójának lenni jó  annak fontosabb állomásairól közvetíteni még annál is jobb, kivéve, ha mindig egy teljesen új bevezetőt kell megálmodni, ami lássuk be, nem feltétlen megy annyira egyszerűen, miközben másfél hónapon belül minimum harmadszorra kerül rá sor. Először jött a meglehetősen silány Smart City Plan, ezt követte a minden szempontból fantasztikus Ostriv, és az áprilist rögtön a rendkívül lebilincselő Endzone nyitotta meg, hogy aztán még ugyanebben a hónapban befusson az az Industries of Titan, amely két évvel ezelőtti teaser trailerével és elsősorban annak látványával került be a hírekbe, úgy hirdetve magát városépítős játéknak, hogy ebben a videóban abból egy deka sem szerepelt, csupán egy látványos, de azért elég hagyományosnak tűnő űrhajóharc. Az Industries of Titan viszont minden, csak épp nem hagyományos.

-179,2 °C

Ez már csak a helyszín miatt is így van, hiszen hiába kézenfekvő a téma, eddig azért nem sokszor volt lehetőségünk egy másik bolygón települést építenünk, ráadásul úgy, hogy nem a túlélés, hanem a hatékonyság kerül a középpontba. A cím is egyértelművé teszi, hogy ezúttal a Titán a célállomás, naprendszerünk Szaturnjának legnagyobb holdja, az egyetlen olyan, amely sűrű légkörrel is rendelkezik, sőt ebben még szerves anyag is található. Hát még a felszínen: az Industries of Titan világában a holdat az emberiség már réges rég megregulázta, olyannyira, hogy annak felszínét valósággal betemetik az egykori lakók romjai, nem csupán mementóként, de értékes nyersanyaglelőhelyként is funkcionálva, amely csak kiaknázásra vár. A célunk pont ez: újdonsült vállalkozóként a feladat létrehozni egy iparvárost, amely fel tudja venni a harcot a Titán rivális nagyvállalataival, és amely idővel akkorára tud nőni, hogy hatalmával, erejével senki más sem tud vetekedni.

Senki, maximum csak a kenyéradó Tanács, melynek tagjai a háttérből mozgatják a szálakat, és apró csontokként dobálják az újabb és újabb lehetőségeket, feltéve, ha sikerül teljesíteni az általuk kitűzött célokat, és közben a zsebük megtömése sem marad el. Ez pedig egyáltalán nem egyszerű feladat, a Titán egy rendkívül barátságtalan bolygó, ahol a savas esőt, sugárzást és mérgezést egyaránt köpködő anyatermészetnél csak egy dolog könyörtelenebb: az emberi természet.

Vállalati álmok

Az Industries of Titan ugyanis műfaji besorolása szerint hiába hívja magát városépítés stratégiának, ha ennek folyamata fundamentálisan eltér a stílus bármely más játékától. Vegyük például a kezdő körülményeket: mindössze csak egy alig két emeletes vállalati épülettel rendelkezünk, semmi mással. Az első logikus lépés az lenne, hogy elkezdünk felépíteni egy termelőrendszert, biztosítva az alapvető szükségletek kielégítését, és a terjeszkedéshez szükséges nyersanyagok betakarítását, csakhogy ennek a fele hiányzik - ételre, italra például még csak gondolni sem kell, a nekünk dolgozó alkalmazottak ugyanis örömmel, szünet és igények nélkül állnak készenlétben a nap szinte minden pillanatában. A nyersanyagot sem lehet csak úgy beszerezni, méghozzá több okból. Egyrészt, mert a legfontosabbak  az érc és az izotóp  külön parcellán találhatók, ahová nem elég munkásokat vezényelni, először szó szerint meg kell vásárolni a szektort. A kezdetben használható terület alig pár cellából áll, minden további mező  akkor is, ha csak termelni, és nem építkezni akarunk rajta  már pénzbe (elsősorban befolyásba) kerül.

A második furcsaság ezt követően jön, ugyanis az alapvető városépítős reflex, az energiaellátás létrehozása sem úgy megy, ahogy azt megszokhattuk, hiszen nem erőművet rakunk le... illetve de, csak nem a világtérképre, az anyabázis környezetébe, hanem magába a bázisba. És elsőként itt kell újragondolni minden, az évek során felépített ötletet és metodikát. Az Industries of Titanban ugyanis alapvetően  az első órában egész biztosan  nem a város épül, hanem a benne található maroknyi épületen belüli terület kerül felhasználásra, azaz szó szerint azok falain belül kell kialakítanunk az olyan alap dolgokat is, mint az áramtermelés. Minden épület alapjáraton egy emelettel rendelkezik (az adott épület továbbfejlesztése új emeleteket nyit meg) és ezt kell beépítenünk. Erre adott mennyiségű, négyszög alakú cella áll rendelkezésre, és minden építmény  a méretétől és a típusától függően  adott mennyiségű mezőt foglal el. Így nemcsak azt kell kitalálni, hogy mit is ajánlott lerakni, de azt is, hogy pontosan hová, hiszen a hely limitált.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Az energiaellátás esetében rögtön két dologgal is számolni kell: egyrészt kell egy üzemanyaggyár (ez jelenleg a légkörből kinyert gázokkal dolgozik), másrészt pedig egy energiagenerátor, amely ezen üzemanyagot alakítja át árammá. Ha ez megvan, akkor jöhet csak a tényleges áramellátási rendszer kialakítása vezeték nélküli átvivőkkel. Ezek hatósugara limitált, így többet is le kell rakni belőle, sőt: ipari csatlakozók használatával az áram még az egyes épületek között is átvihető, de az emeletek között is gondoskodni kell erről. Ez pedig később egyre nagyobb terhelést jelent, ahogy egyre több mindent építünk fel, és egyre nő ezek energiaigénye  ezt követően indul meg igazából a bázison, épületen kívüli terjeszkedés a dedikált építmények lerakásával (ezek terveit előbb kreditért meg kell vásárolni), és csak ezen pillanatokban tekinthetjük hagyományos építős játéknak az Industries of Titant.

A húsdaráló

Már csak azért is, mert a korai hozzáférés legelső szakaszában elérhető tartalom mennyisége fájdalmasan elenyésző: az öt rendelkezésre álló épületkategórián belül összesen, ha 12 tétel található, ami nem teljesen meglepő azok után, hogy a főmenü gyakorlatilag az egész képernyőt betöltő listával indul, összeírva, hogy mi az, ami csak a jövőben érkezik. Ezek pedig nem szimplán extra tartalmat jelentenek, de alapvető funkciókat is: még nincs az emberek életét, boldogságát, mindennapjait összefogó szimuláció, nincsenek utak és járművek, a gyárak nem üzemelnek, nincs étel és ital és az ezzel járó igények kiszolgálásának követelménye, technológia fa, időjárás, küldetések, űrharc és számtalan más dolog sem. Az Industries of Titan jelen állapotában csupán egy váz, annak viszont döbbenetesen szép, a fantasztikus zenének és a témának hála vadítóan hangulatos, játékmenetének alapját tekintve pedig teljesen innovatív: a Titánt meghódítani jelen tudásunkkal ugyan még nem tudjuk, de a városépítős játékok trónfosztása lehet, hogy már a kanyarban van...