• Idén a járványhelyzetre való tekintettel az ünnepi mozizás digitálisan folytatódik
  • A Magyar Film Napjára a Nemzeti Filmintézet (NFI) 20 klasszikus vígjátékot, köztük a Hyppolit, a lakájt, a Meseautót, minden idők legnézettebb magyar filmjét a Mágnás Miskát, a Liliomfit, a Mici néni két életét, a Roncsfilmet, és a A legényanyát is ingyenes elérhetővé teszi online április 30-tól tíz napon át.
  • Teljeskörűen felújítva és digitalizálva lesz látható a szocializmus szimbólumává vált A tanú, a 90-es évek egyik legnagyobb közönségsikere, a Csinibaba és a Moszkva tér című generációs kultfilm is.  

A Nemzeti Filmintézet jóvoltából április 30-tól május 10-ig ingyen nézhető többek között a Hyppolit, a lakáj, Meseautó, A tanú, a Roncsfilm, a Csinibaba és további filmklasszikusok. A kezdeményezés a Magyar Film Napja alkalmából jött létre, amelyet 2018 óta április 30-án ünneplünk, ugyanis 1901-ben ezen a napon mutatták be az első magyar játékfilmet, A Táncz címmel.

A húsz alkotást teljes körűen felújítva láthatjuk majd a magyarfilmnapja.hu oldalon. Az NFI Filmarchívum munkatársai a magyar film különböző korszakaiból, nyolc évtized kiemelkedő magyar vígjátékaiból válogattak. A húsz film közül több ezúttal lesz először látható online. A vígjátékokban viszontláthatjuk a magyar film örök nevettetőit és legendás arcait, köztük Bodrogi Gyulát, Bujtor Istvánt, Dajka Margitot, Eperjes Károlyt, Esztergályos Cecíliát, Garas Dezsőt, Gálvölgyi Jánost, Gobbi Hildát, Kabos Gyulát, Kállai Ferencet, Kern Andrást, Kiss Manyit, Koncz Gábort, Latabár Kálmánt, Mucsi Zoltánt, Őze Lajost, Pásztor Erzsit, Pécsi Ildikót, Perczel Zitát, Pogány Juditot vagy Reviczky Gábort.  

a-tanu.jpg