• Frissítette az üzleti stratégiáját a CD Projekt RED
  • Akik innentől egyszerre több AAA kategóriás játékon is dolgoznak
  • Ellenben az új címeik reklámozását lerövidítik

A CD Projekt az utóbbi hónapokban elég sok mindenen ment keresztül: a lengyelek először piacra dobták 2020 legjobban várt játékát a Cyberpunk 2077 képében, amivel bankot robbantottak, közvetlen a debütálás után azonban rengeteg kritika is érte őket, leginkább a program gyenge technikai állapota és a be nem tartott ígéretek miatt.

Ennek fényében különösen érdekes, hogy a csapat nemrég közzétette átdolgozott üzleti stratégiáját, melyben a pár hónapja lezajlott botrány hatásai is erősen érezhetőek. Ennek az új startégiának a részeként a CD Projekt csapata immár egyszerre több AAA kategóriás játékon is dolgozik majd, ahhoz pedig, hogy ezt megtehessék, terjeszkedésbe kezdtek, és felvásárolták a kanadai Digital Scapes csapatát, akikkel 2018 óta dolgoznak együtt, és akik innentől CD Projekt RED néven folytatják. Továbbá az is érdekes, hogy az illetékesek jelezték, tanulva a Cyberpunk 2077 esetéből, a továbbiakban a játékaikhoz lényegesen rövidebb marketingkampánnyal készülnek majd.