• Az Insurgency: Sandstorm eredetileg szeptember 18-án jelent volna meg
  • De a fejlesztők bejelentették, hogy csúszik
  • Erre a játék finomhangolása és polírozása miatt van szükség
  • Az új megjelenési dátum december 12.

Az Insurgency: Sandstorm készülését már 2016-ban bejelentették a fejlesztők, és a játék a tervek szerint most szeptemberben meg is jelent volna körülbelül két és fél év után, azonban nagyon úgy néz ki, hogy a debütálásra még várnunk kell egy kicsit. A New World Interactive nemrég ugyanis a Steamen jelezte, hogy az előzetes tervekhez képest a program megjelenését el kellett tolni, egészen december 12.-ig.

insurgency-sandstorm-01.jpg

Az Insurgency: Sandstorm mögött álló New World Interactive szerint erre azért van szükség, hogy több idejük legyen a játék finomhangolására és polírozására a béta során kapott visszajelzések alapján. A fejlesztők azt is siettek leszögezni, hogy az alap játékmechanikákra nem érkezett panasz, inkább a technikai oldalon van még mit csiszolni a programon. Az előrendelői béta viszont a megjelenéssel együtt kitolódott, így ha valaki most rendeli elő a Steamen a játékot, az ugyanúgy azonnal ki is próbálhatja, míg az eredeti Insurgency tulajdonosai hűségük jutalmaként 10%-al olcsóbban vehetik meg a folytatást egészen 2019 márciusáig.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!