Miközben a BattleTechre várunk, nem szabad elfeledkezni arról, hogy készül egy másik ígéretes óriásrobotos stratégiai játék is, bár igaz, az Iron Harvest nem ugyanabban az univerzumban játszódik, ez azonban semmit sem von le az értékéből. Sőt inkább hozzátesz, hiszen így sajátos univerzumot építhettek fel így. Nem is akármilyet.

Az Iron Harvest az 1920-as évek alternatív változatában játszódik, amit a lengyel művész, Jakub Rozalski képei által megalkotott 1920+ világra alapoztak (amúgy ez az alapja a népszerű Scythe című társasjátéknak is). Ebben a dieselpunk világban az első világháborút nem a korai tankokkal, hanem hatalmas mechákkal vívják.

A program az RTS-ek sorát fogja erősíteni, PC-re, PS4-re és Xbox One-ra érkezik meg, már ha a kickstarteres kampány sikerrel jár. Ennek keretében szeretnének összekalapozni 450 ezer dollárt, amiből 112 302 meg is van már eme sorok írásakor. Emellett egy videót is kiadtak a játékhoz, amiben a játékmenetet ismerhetjük meg jobban.