Megjött a trailer, ami igen látványos, hangulatos és pörgős, ugyanakkor kellemesen titokzatos is, hiszen az új ellenfelet nem pillanthatjuk meg szemből, és a történetbe is éppen csak betekintést kaptunk. Persze 2017 tavaszáig még bőven van idő alaposan megismerkedni mindezzel.

És úgy tűnik, lesz is alkalmunk, mert a trailerrel egyazon időben a Mass Effect: Andromeda honlapja is frissült. Egy hete indult el az Androméda Iniciatíva, amelyre, ha regisztráltok, szépen lassan megismerhetitek a játék hátterét, sőt, különböző kihívásokat teljesítve akár extra bónuszokat is kaphattok a játékhoz.

Az első ilyenhez nem kell mást tennetek, mint feliratkozni az Iniciatívára (ehhez egy ingyenesen regisztrálható EA account is kell, ha még nincs, ha pedig van, akkor csak be kell jelentkezni). Amennyiben ezzel megvagytok, ezen az oldalon végig kell nézni az eligazítást, amit Jien Garson, az AI alapítója tart nekünk. (Fontos: az AI oldalán nézd végig, ne a lenti youtube-videót, mert csak úgy könyveli el a teljesítményt az oldal.)

Tőle tudhatjuk meg, hogy a Rendszerek Szövetségétől független, civil iniciatívát 2176-ban alapították magánpénzből, és az Ark hajók 2185-ben indultak útjukra, Shepard feltámadásának idején (Mass Effect 2). Az Androméda Iniciatíva célja, hogy egy csak oda szóló, 600 éves út után a Tejútrendszer lakói megtelepedjenek a forrásokban gazdag Androméda-galaxisban. Négy Ark hajó létezik, egy-egy hajó minden fajnak (valószínűleg a Fellegvár űr négy leghatalmasabb fajának), a miénk a Hyperion. Van egy ötödik hajó is, a Nexus, ezen utazik mindenki, aki nem az egyik Arkra került fel. A hajók terv szerint együtt érik el az Andromédát, az utasok pedig egészen addig hibernálva lesznek, amíg a galaxis peremére nem érnek. Az Arkok feladat az úgynevezett Aranyvilágok elérése és felfedezése, ezek lehetnek a Tejút lakóinak új otthona. Nem mellesleg, az IA végső célja, hogy egy szép napon összekössék a Tejútrendszert az Andromedával.

Minden Ark rendelkezik egy Pathfinderrel. Ő egy elit katona, aki egyben tudós és felfedező is. A Pathfinderek a vezetői és őrzői az Arkoknak. A Hyperionon ezt a feladatot egy N7 veterán, Alec Ryder látja el, aki 2149-ben tagja volt a Jon Grissom vezette felfedező csapatnak – ők léptek át először az akkor megtalált Charon Relén (feltehetően ő a Ryder testvérek apja, és történik vele valami – a trailer alapján a Hyperion megsínyli az utat, úgyhogy valószínűleg meghal, ezért lesz az egyik Ryder gyerek az új Pathfinder).

Az eligazításból igazolást nyer, hogy Ryder „magánhajója” a Tempest lesz, az új Makót pedig Nomadnak hívják. A jövőben további leírásokat kapunk majd az Arkokról és a Nexusról, a Tempestről, a Nomadról, valamint a fegyverekről, felszerelésekről és képességekről, na meg valószínűleg az Androméda Iniciatíváról is.

Addig is, ha végignézitek az eligazítást, máris teljesítitek a hat kihívás közül az elsőt, ezzel pedig kiérdemlitek az exkluzív Pathfinder sisakot.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!