• Megjelent az utolsó DLC a Rocksmith 2014-hez
  • A fejlesztőcsapat egy új projektbe kezdett

Lassan tíz éve íródik már a Ubisoft zenés játéka, a Rocksmith története, amely még 2011-ben kezdődött az alapverzióval, melyet aztán kétszer is továbbfejlesztettek: előbb jött (a címmel ellentétben 2013-as) Rocksmith 2014 Edition, majd 2016-ban a Rocksmith 2014 Edition - Remastered. Az évek során brutális mennyiségű DLC jelent meg a játékhoz, amely immáron 1570 dalon keresztül képes tanítani a zenekedvelőket valódi gitározásra, most pedig kiderült, hogy ez a szám nem nő tovább: megjelent az utolsó kiegészítő.

A múlt héten debütált Opeth Song Pack az utolsó DLC lesz a játékhoz a fejlesztők szerint. Ez azonban nemcsak a vég (sőt, kisebb frissítéseket még ígérnek), hanem egyben egy új kezdet is, megerősítették ugyanis, hogy a szériát gondozó Ubisoft San Francisco továbblépett egy új projektre.

Hogy ismét egy zenés játékot kapunk-e, az nem derült ki, mindenesetre dicséretes, hogy ennyi éven keresztül képesek voltak fenntartani egy ennyire egyedi szolgáltatást.

Támogasd te is a PC Gurut!