Két éves a Disney+, amelyen már megannyi sikersorozat napvilágot látott kezdve az MCU szériákkal és befejezve a Star Wars-szal, amiből ugyan egyelőre csak a The Mandalorian elérhető, de decemberben jön a The Book of Boba Fett, majd jövő évben ezt követi az Andor és az Obi-Wan Kenobi.

obi-wan-kenobi-star-wars.jpg

Ez utóbbihoz kapcsolódóan mutattak be egy videót, ami ugyan a sorozatból egy másodpercet sem mutat, viszont felvillant néhány érdekes koncepciórajzot. Ezek egyikén az „öreg” Ben Kenobi, akit újra Ewan McGregor formál meg, összecsap a maszkos Darth Vaderrel, akit pedig Hayden Christensen fog alakítani. Ez már csak azért is érdekes, mert jelenlegi tudásunk szerint Kenobi és Vader a Mustafar után legközelebb a Halálcsillagon találkozott.

Persze van néhány kérdés velük kapcsolatban, ami a mai napig nem került megválaszolásra. Például A Jedi visszatérben Vader szerint egykor Obi-Wan is hitt abban, hogy megmenthető, ugyanakkor ennek A Sith-ek bosszújában nyoma sincs, ott ugyanis Kenobi nem megtéríteni, hanem megölni akarja egykori tanítványát.

A többi koncepciórajzon is van még érdekesség, például látható egy inkvizítor (valószínűleg őt alakítja majd Sung Kang), egy Lázadó bázis hósiklókkal, illetve láthatunk coruscanti látképet (vagy legalábbis arra hajaz), meg úgy tűnik, a Császári Palotává avanzsált Jedi Templomot is, aminek folyosóit ezúttal rohamosztagosok lepik el.