• A koronavírus miatt bezárt a japán korhatár besorolásért felelős CERO
  • Az intézmény május 6-ig biztos nem fog üzemelni
  • Emiatt pedig több megjelenés is csúszhat, mert a játékok nem kapják meg a szükséges besorolást

A koronavírus miatt már így is több játék csúszását jelentették be az elmúlt hetekben (gondoljunk csak a The Last of Us Part II esetére), most pedig nagyon úgy tűnik, hogy még több cím csúszhat a jövőben, legalábbis Japánban. Nemrég ugyanis bezárt a szigetország korhatár besorolásért felelős szervezete a Computer Entertainment Rating Organisation (avagy csak CERO), és legkorábban május 6-án nyit majd ki újra.

Az intézmény egyben pedig azt is közölte, hogy mivel távmunkában nem lehet megoldani a játékok korhatár besorolását, ezért ezt a tevékenységünket is felfüggesztik a zárvatartás idejére. Az elemzők szerint ez a döntés elsősorban az év második felében megjelenő játékoknak lehet rossz hír, hiszen ha nem kapják meg a korhatár besorolást, akkor a debütálásukat is el kell tolniuk, legalábbis Japánban.

Támogasd te is a PC Gurut!

eu3srjxqaeov96.jpg