A sok pozitív értékelés ellenére a DmC-t már a bejelentése óta kísérő pesszimizmus alaposan rányomta a bélyegét a megjelenésre. Az csalóka, hogy az Egyesült Királyságban első helyen nyitott, hiszen számottevő konkurencia nélkül állt rajthoz, és még így is csak a nagy előd, a negyedik rész eladásainak harmadát tudta felmutatni -- Japánban hasonló a helyzet.

A távol-keleti szigetországban szintén az első helyen nyitott a Ninja Theory-féle újragondolás, s akárcsak a briteknél, itt sem tudta lekörözni az előző, a rajongók által elfogadott negyedik részt. A Media Create információi szerint a premier óta 110 ezer példány fogyott PlayStation 3-ra, míg a Famitsu úgy tudja, hogy 115 ezer példány talált gazdára (Xbox 360-ra közel hatezer kópiát értékesítettek), ám akárhogy is van, az eladások elmaradnak a Devil May Cry 4-hez képest, ami ugyanennyi idő alatt kétszer több embert mozgósított.

Mindezek ellenére persze korai volna még azt mondani, hogy anyagilag bukás volt a DmC: Devil May Cry, ezt majd csak a globális adatok befutása után jelenthetjük ki teljes bizonyossággal, az azonban már most biztos, hogy az elvárásokhoz képest gyengébb teljesítményt nyújtott az újrakezdés.