• Ambiciózus terveik vannak a Helldivers 2 készítőinek
  • A cég egykori CEO-ja szerint szeretnének eljutni a Blizzard és a FromSoftware szintjére
  • Mindezt úgy, hogy az Arrowhead Game Studios megőrzi a függetlenségét

A Helldivers 2 sikerét ugyan alaposan beárnyékolta a Sony időközben szekrénybe zárt tervezete, miszerint Steamen is kötelező lett volna a PSN fiók, ám szerencsére még egy ekkora botrány sem volt elég ahhoz, hogy megtörje a kooperatív módra kihegyezett TPS lendületét. Május közepén számoltunk be róla, hogy 12 hét alatt nem kevesebb mint 12 millió példányt sikerült értékesíteni az Arrowhead Game Studios lövöldéjéből, ami barátok között is óriási sikernek minősül, pláne úgy, hogy nem egy bejáratott franchise sokadik felvonásáról beszélünk. Természetesen a készítők is tudják, hogy sikerült aranyra lelniük, emiatt pedig ambícióból sincs hiány a cégnél – legalábbis ez derült ki a GamesIndustry.biz interjújából, amit az Insider Gaming szemlézett.

helldivers-2-arrowhead-game-studios-tps.jpg

Az egykori CEO, a jelenleg kreatív igazgatói posztot betöltő Johan Pilestedt arról beszélt a portálnak, hogy a stúdió idővel szeretne eljutni a FromSoftware és a Blizzard (ebben az esetben bizonyára a cég fénykorára gondolt) szintjére. „Büszkék vagyunk arra, hogy független stúdióként működünk” – mesélte a fejlesztő, kiemelve, hogy ennek hála olyan játékokat készíthetnek, amilyeneket csak akarnak. „Még nem tudni, mit hoz a jövő, de egyáltalán nincs tervben a felvásárlás. Szeretném látni, hogy milyen magasra tudunk repülni, Shams [Shams Jorjani lett az új vezérigazgató – a szerk.] bevonásával pedig jó esélyünk van arra, hogy mi legyünk a következő FromSoftware vagy Blizzard" – tette hozzá, majd aláhúzta, hogy a csapat nem a profit miatt dolgozik, hanem azért, hogy nagyszerű játékokat tudjon lerakni az asztalra. Az Arrowhead Game Studios tehát elég nagy célt tűzött ki maga elé, ám a legutóbbi munkájából kiindulva bőven van rá esély, hogy egyszer valóban ott ülhet majd az említett brigádok mellett – mi mindenképp drukkolunk, hogy összejöjjön a bravúr.