Az Oculus Rift sokak szerint megreformálja a videojátékok világát, annyira, hogy még az EDGE magazin is címlapon tálalta egy hónappal korábban -- nem csoda hát, hogy a fejlesztők alig várják gyermekük boltokba kerülését, mely egyébként jó ideje csúszik, de természetesen komoly okkal. A csapat tökéletes munkát akar kiadni a keze közül, és mivel a támogatók folyamatosan gyűlnek, egyre több pénzből lehet egyre klasszabb hardvert alkotni. Az Oculus Rift egyelőre 2014-ben készül boltokba kerülni, idén még csak a 300 dolláros fejlesztői készlet érhető el az érdeklődő cégeknek (köztük az id Software számára, amely a Doom 4-ben támogatja az eszközt).

És ha már szóba jött az EDGE: az Oculus Rift mögött álló Oculus VR nevű cég vezérigazgatója, Brendan Iribe elmondta az újságnak, hogy jelenleg 300 dolláros induló árban gondolkodnak, de ezt igyekeznek még tovább csökkenteni a jövőre esedékes premierig. Idővel viszont le akarják nyomni az árat, egészen addig, amikor is 0 dollár lesz a gép -- bizony, az Oculus VR komolyan gondolkodik rajta, hogy egyszer a távoli jövőben ingyen hozzáférhetővé teszi az amúgy egyre olcsóbban legyártható sisakot.

Noha mi nem hisszük, hogy ez a nap tényleg eljő, azért szép eljátszani a gondolattal, illetve örömteli látni, hogy egy olyan csapat, mint az Oculus Rift tervezése mögött álló ifjú zseniké (akik közül az egyik alapító nemrég életét vesztette), nem csak a szupergazdagokat célozza az eszközzel. Jelenlegi árfolyamon egyébként a 300 dolláros ár 67 ezer magyar forintot jelent.

Jöhet az ingyenes Oculus Rift sisak