• Az idei Osca-gála sem maradhatott emlékezetes pillanatok nélkül
  • Az egyiket például John Mulaney-nek köszönhettük
  • Aki finoman odaszúrt a pocsékul sikeredett Madame Webnek
  • Még mielőtt felolvasta volna a jelölteket a Legjobb hang kategóriában

Ritkán telik el úgy Oscar-gála, hogy csak a nyertesek miatt emlékezzen rá az ember, és bár ezúttal elmaradtak a botrányok, azért így is szemtanúi lehettünk néhány érdekes pillanatnak. Az egyiket például a az ismert komikus, John Mulaney szolgáltatta nekünk (ő szólaltatta meg Spider-Hamet a Pókember – Irány a Pókverzumban), mielőtt ugyanis felolvasta volna a jelölteket a Legjobb hang kategóriában, még gyorsan elmondta, miért is olyan fontos ez a szegmens a filmkészítés szempontjából.

Mulaney elismerte, hogy sokak szerint máig a némafilmes éra számít a művészi ág aranykorának, ő azonban máshogy gondolja, ennek bizonyítására pedig idézett néhány emlékezetes mondatot a kedvenc filmjeiből. A cápa, valamint a Harry és Sally egy-egy híres sora után azonban – mindenki legnagyobb meglepetésére – a pocsékul sikeredett Madame Web egyik arcpirítóan rossz mondatát is belevette a kalapba (pont ott van a helye Steven Spielberg és Rob Reiner klasszikusai mellett, nemde?), ami után természetesen nevetésben tört ki a közönség. Ez a néhány másodperc olyan nagy hatást gyakorolt egyes emberekre, hogy vannak, akik szerint neki kellene levezényelnie a következő Oscar-gálát a kevésbé vicces Jimmy Kimmel helyett. Meglátjuk, hogy végül teljesül-e ez a kívánságuk, az viszont biztos, hogy sokan most már emiatt fognak emlékezni a Dakota Johnson nevével fémjelzett szuperhősmozira.