• 2023 végén jön az új Star Wars mozifilm, a Rogue Squadron
  • A filmet Patty Jenkins rendezi, akinek az apja maga is vadászpilóta volt
  • A forgatókönyv fejlesztése folyik jelenleg

A nemrég bemutatott Wonder Woman 1984 rendezője 2023-ban egy Star Wars mozifilmet is elénk tár, ami a videojátékos körökben sem ismeretlen Rogue Squadron címet viseli – bár azt már korán leszögezték, hogy nem játékadaptációról van szó.

A Rogue Squadront, azaz a Zsivány-osztagot Luke Skywalker alapította a yavini csata után. Az osztag neve tisztelgés Jyn Erso és a Zsivány Egyes csapata előtt, akik életüket feláldozva szerezték meg az első Halálcsillag terveit a scarifi ütközet alatt. A Zsiványok kivették a részüket a hoth-i csatából, ami után Wedge Antilles vette át a parancsnoki posztot, mivel Luke inkább Han megmentésére és a Jedi tréningre fókuszált.

Az endori ütközetben a Zsiványokat átnevezték Vörös-osztagra, így tisztelegve az első Halálcsillag elpusztításában közreműködő pilóták előtt, de aztán visszakapták eredeti nevüket, immár az új Köztársaság égisze alatt. Az Endor után együttműködtek a Vanguard-osztaggal, hogy megvédjék a Starhawk-projektet – ezt a történetet meséli el a tavalyi Star Wars: Squadrons című videojáték.

Na de vajon melyik Zsivány-osztag lesz a Rogue Squadronban? Ezt a kérdést teszik fel általában a rajongók. A Lázadás idején, Luke és Wedge által vezetett? Az új Köztársaságban működő? Vagy egy még későbbi? Nos, a hivatalos bejelentés alapján a legutolsó kérdést lesz érdemes aláhúzni, aszerint ugyanis az űrvadász-pilóták egy új generációjáról fog szólni a történet, ami a sagát a Galaxis egy jövőbeli érájába vezeti el. Vagyis, e szerint, a Rogue Squadron a Skywalker kora után veszi fel a fonalat.

Persze ezt még nem erősítette meg se a Lucasfilm, se a Collidernek nemrég interjút adó rendezőnő, Patty Jenkins. Azt viszont megtudhattuk ebből az interjúból, hogy a film forgatókönyvírója is megvan már, és nagyon jól halad az írással. Hogy ki az úriember, azt nem árulta el, de azt igen, hogy már egy ideje dolgoznak a filmen, és az első sztori vázlat nagyon hosszú lett, tulajdonképpen a forgatókönyv első változatának is tekinthető. Persze kapkodniuk nem kell, hiszen a Star Wars: Rogue Squadron a jelenlegi tervek szerint csak 2023. december 25-én kerül a mozikba.

star-wars-rogue-squadron.jpg