Réges-régen, még a Lucasfilm felvásárlása és az Electronic Arts képbekerülése előtt, a LucasArts fénykorában futott egy játékszéria, amiben nem Jedi lovagokat, klón katonákat vagy rohamosztagosokat kellett irányítani, hanem X-szárnyúkat és TIE vadászokat. Vérbeli űrhajós szimulátorok voltak ezek, vagyis, költői túlzással élve, hat gombot kellett lenyomni csak azért, hogy felszálljunk.

Az 1999-ben megjelent X-Wing Alliance-szel véget ért a sorozat, a helyére bekerült az egyszerűbb Rogue Squadron és a Starfighter-széria. Aztán ezek a játékok is eltűntek, és már csak a Battlefrontokban repülhettünk a Csillagok háborúja ikonikus űrhajóival, ami azért nem volt az igazi, hiszen rendkívül le lett butítva az irányítás. De az EA gondolt egy merészet, és idén elhozta nekünk a Star Wars Squadronst, amit a Battelfront 2 kampányát is megvalósító Motive Studios készített el.

Folytatódik a Csillagok háborúja

A történet A Jedi visszatér után veszi kezdetét. Bár az endori csatában Darth Vader meghalt és látszólag az uralkodó is életét vesztette, a Birodalom nem omlott össze. Rae Sloane főadmirális vezetésével a polgárháború tovább folytatódik. Mi a Titan-osztag új tagját alakítjuk. A feladatunk a lázadók Starhawk-projektjének szabotálása és a prototípus elpusztítása, valamint egy áruló levadászása.

A lázadók, illetve most már az új Köztársaság oldalán egy másik pilóta zubbonyába bújhatunk bele, aki a Vanguard-osztagot erősíti. Ennek a csapatnak a dolga a Starhawk megvédése.

A játék tizenhat küldetésen át meséli el a Titanok és a Vanguardok macska-egér harcát, aminek sajátossága az, hogy ezúttal a rosszfiúk próbálnak meg elpusztítani egy szuperfegyvert, amit a jófiúk építenek. Ráadásul ezúttal a birodalmiak bizony birodalmiak maradnak, nem fognak félúton átállni a másik oldalra. Éppen ellenkezőleg, meglehetősen nagy kegyetlenségre is képesek lehetünk a játék bizonyos pontjain. Ennek köszönhetően a sztori egészen újszerűen hat a Star Wars világában. Legalábbis az utolsó küldetésig, amikor is a készítők elvesztették merészségüket, és olyasmit tettek, amitől a történet minősége elég nagyot zuhan az ember szemében. Szerencsére ez azért nem semmisíti meg az egész Squadronst.

A küldetések szerencsére jobban sikerültek. Egy-egy misszió elején – akárcsak az X-Wingekben – vezetőink holografikus eligazítást tartanak. Ezt követően beszélgethetünk társainkkal a hangárban, illetve kiválaszthatjuk űrhajónkat és felszerelhetjük fegyverekkel és különféle segédeszközökkel – már ha erre a küldetés lehetőséget ad.

Oldalanként 4-4 űrhajóban repülhetünk. A felhozatal többségében a megszokott. X-, A- és Y-szárnyú az egyik oldalon, TIE vadász, TIE Interceptor és TIE bombázó a másikon. Az újdonságot a Zsivány Egyes című filmből áthozott U-szárnyú és a TIE Reaper jelenti, eme két típus vadászbombázóként funkcionál.

Amint befejeztük a felszállás előtti procedúrát, irány az űr és elkezdhetjük teljesíteni a változatosabbnál változatosabb missziókat. Van itt a hagyományos dogfighttól kezdve a konvojkíséreten és konvojtámadáson át egészen aknamező telepítésig minden. A helyszínekre sem lehet panasz, harcolhatunk aszteroidaövezetben, egyben lévő vagy éppen szétszakadó bolygó körül és persze a nyílt űrben is. Ezen a téren a játék nagyon starwarsosra sikerült.

Mindent összevetve nem sok okunk van a Squadrons egyjátékos kampányára panaszkodni. A tizenhat küldetés kilenc-tíz órára elég elfoglaltságot ad, amit ki is tolhatunk azzal, hogy megpróbáljuk az összes lehetséges érmet összegyűjteni. Ugyan nem olyan hosszú és komplex, mint az X-Wing Alliance volt, de így is jóval több, mint amire számítani lehetett.

Az osztag készen áll

Ami a játék online oldalát illeti, ott azért már lehet okunk panaszra. Merthogy mindössze két játékmód van. A Dogfight, amiben 5-5 pilóta csaphat össze, illetve a Fleet Battles. Az előbbi lényegében egy csillagközi team deathmatch, és az a csapat nyer, ami először tud 30 lelövést produkálni.

A Fleet Battles az érdekesebb része a játéknak. Ebben az ötfős csapatnak az a célja, hogy megsemmisítse az MI vagy más játékosok által irányított ellenfél zászlóshajóját. Ez a Birodalom oldalán egy csillagrombolót, a Köztársaság oldalán pedig egy MC75-ös mon calamari hadihajót jelent. Azonban ahhoz, hogy egyáltalán eljussunk az anyahajókig, le kell lőnünk annyi vadászt, amennyit csak tudunk, azután meg kell semmisíteni két cirkálót. És, ha ez nem lenne elég, a győzelemre álló fél oldalán beszállhat a játszmába egy korvett is.

A Fleet Battles ennek a réteges felépítésnek hála sokkal izgalmasabb és több kihívást biztosít, mint a Dogfight. Rengeteg mindenre oda kell figyelni, hiszen az ellenség elpusztítása mellett a saját cirkálóinkat és anyahajónkat is védenünk kell. Ez pedig bizony rákényszeríti az embert a csapatmunkára, és arra, hogy azt a hajót használja, amire szükség van, a megfelelő felszereléssel. Öt X-szárnyú egy csapatban jól néz ki, de a csillagromboló ellen jobb egy protonbombákkal megrakott Y-szárnyú.

Két kéz ide már nem elég

Az egyik legjobb eleme a Squadronsnak pont ez, hogy oda kell figyelni repülés közben. Persze alacsony nehézségi fokozaton még nagyon hasonlít a Battlefrontokra. Azaz lényegében annyiból áll a dolgunk, hogy az űrhajónk fegyvereit a célpont felé fordítsuk és meghúzzuk a ravaszt. Még céloznunk sem nagyon kell, mert az automata célzás nagyvonalúan besegít.

Pilot vagy magasabb fokozaton viszont megszaporodik a dolgunk, pláne, ha kikapcsoljuk a rásegítő funkciókat (például a HUD-ot). Ekkor már oda kell figyelnünk a hajónk energiarendszerére, aminek megfelelő menedzselése lehet a különbség élet és halál között. Olykor ugyanis pillanatok alatt kell átcsoportosítanunk az energiát a hajtóműről a fegyverre, vagy éppen a pajzsra. Mert ugye nem mindegy, hogy egy csata közepén lassúak vagyunk, lőni tudunk vagy védtelenné válunk.

Azt is eldönthetjük, hogy az elülső vagy a hátsó pajzs kapjon több energiát, netán egyenletesen legyen elosztva. Megszabhatjuk, hogy a célzó számítógép minden ellenséges gépet figyelembe vegyen, vagy csak azokat, akik minket támadnak, esetleg specifikusan, a küldetés számára fontos célokra fókuszáljon. És még a saját csapattársainkat is ráuszíthatjuk ellenfeleinkre, vagy éppen behívhatunk hajót, ami utántölti készleteinket.

Mert bizony a gépünket alaposan testre szabhatjuk. Lecserélhetjük a lézerfegyverét, a torpedóit, tehetünk rá szervizmodult, erősebb burkolatot, radarzavarót és így tovább. Minden egyes alkatrésznek van előnye és hátránya, szóval érdemes mérlegelni. Ja, és a pilóták, valamint az űrhajók is felcicomázhatók különféle festékekkel, jelzésekkel, bólogatós ewokkal, holografikus képpel, felfüggesztett kyber kristállyal… Na, jó, itt a vége a felsorolásnak. Szóval cicoma van elég, s mindezért nem kell mikrotranzakcióban fizetnünk, elég csak játszanunk.

Az ördög a hajtóműben

A Star Wars: Squadrons mindent összevetve az X-Wing-játékok méltó örököse lett, ugyanakkor sajnos van pár dolog, ami beárnyékolja az örömöt. Egyrészt, a nyolc hajó és a három játékmód édeskevés. A kampány a medálgyűjtögetésen túl sok kihívást nem tartalmaz, így nem valószínű, hogy újra és újra nekiállna az ember. A Dogfight élvezetes, de egymás gyepálása mindössze hét térképen azért hosszú távon unalmassá válik. És bár a Fleet Battles nagyon jól sikerült, ez az egy játékmód önmagában valószínűleg kevés lesz az üdvösséghez.

Mindezt néhány cifra bug is tarkítja. A Fleet Battles Tutorialt eme sorok írásakor még majdnem lehetetlen teljesíteni, ugyanis, ha nem a gép által megjelölt sorrendben csináljuk meg a részfeladatokat, vagy két feladat teljesítése közben túl sokszor kilőnek, a csillagromboló megsemmisíthetetlenné válik. Ráadásul a Fleet Battles más téren sem a játék kedvence, ugyanis hajlamos az ehhez köthető Challengek teljesítését nem jóváírni.

Frusztráló az is, hogy bár a nyílt űrben csatázunk, a játéktér meglehetősen kicsi és elég könnyű „lerepülni” róla. Ilyenkor a hangok elhalkulnak, és egy nyíl jelzi, hogy azonnal forduljunk vissza, mert ha nem, pár másodperc múlva jön a bumm.

A fenitek miatt pedig azt lehet elmondani a Star Wars: Squadronról, hogy egy remek nosztalgiajáték, ami sikeresen megidézi az X-Wingeket, miközben a casual játékosokat is kielégítheti. A VR-támogatás pedig egy olyan extra, ami hatalmas előnyt adhat eme programnak. Ugyanakkor az is látszik rajta, hogy az EA nem mert nagyot kockáztatni, és emiatt tartalmi szempontból a program nincs jól eleresztve. Ha szeretted a régi X-Wingeket és a Battlefront 2-nél bonyolultabb űrhajós Star Wars-játékra vágysz, akkor bátran ajánlom a Squadronst, de azért az elvárások ne legyenek a csillagok között.