Felfokozott várakozás előzte meg a Bethesda akció-RPG-jének bemutatkozását, így nem is olyan meglepő, hogy a számítógépes változat premierjét követő pár órában több mint 290 ezer játékos jelentkezett be egyszerre a Valve platformjára, hogy megkezdje kalandozását a radioaktív Boston környékén. 

fallout4steamcharts1-600x274.png

Ennél több érdeklődőt csak a Steam örökzöld slágere, a Dota 2 vonzott az elmúlt két napban, de a Fallout 4-nek így sincs szégyenkeznivalója, hiszen a szintén a Bethesda által készített The Elder Scrolls V: Skyrim hasonló adatait (280.000) könnyedén lekörözte, és majdnem elérte a GTA 5 rekordját is, amivel kicsit több mint 300 ezer felhasználó múlatta idejét a premier napján. Persze az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a Skyrim premierje már négy évvel ezelőtt volt, ráadásul a Fallout 4 összes számítógépes verziója Steam bejelentkezést igényel, míg a GTA 5 esetében ez nem volt alapkövetelmény, így a Valve platformja mellett is sokan játszottak vele PC-ken. Ugyanakkor a Fallout friss epizódja épphogy megjelent, így talán nem túlságosan merész az a jóslat, miszerint pár napon belül megjavíthatja a most produkált adatokat a program.