A Spy Update nyitónapján rögtön két eszközt is bemutatott a Valve. Az egyik a Dead Ringer nevű zsebóra, melynek az a különlegessége, hogy ha a használóját meglövik (persze nem halálosan), egy realisztikus hulla képét vetíti ki, míg minket 8 másodpercig láthatatlanná tesz, hogy legyen idők visszatámadni. Az új Cloak and Dagger karórával pedig mindaddig észrevétlenek maradunk, ameddig egy helyben állunk, ugyanis ellentétben a közönséges órával, ez nem szívja folyamatosan az energiánkat.

Az oldalon egyébként pár vicces, de nem valódi eszköz is feltűnt, köztük egy álszakállba rejtett kamera, egy símaszk, ami kötéllé alakul, öngyújtó beépített lángszóróval, igazságszérumot tartalmazó cigaretta, cápahipnotizáló toll, bakkara detektor, ami akkora, mint egy motor és olyan nehéz is, egy selyemköpönyeg és a hozzátartozó kesztyű, hogy Európában észrevétlenül közlekedhessünk, valamint egy mikrofilmöltöny, ami szintén a tökéletes álcát hivatott megtestesíteni, hiszen ki számítana egy hatalmas, mászkáló filmszalagra, nem igaz?

Friss: Doug Lombardi eloszlatta a kételyeket, és elmondta: a Team Fortress 2 következő frissítésével a Sniper és a Spy kaszt is új tárgyakat kap.