A Pokémon Go a megjelenése óta hihetetlen népszerűségnek örvend, a Blizzard pedig pár héttel ezelőtt, a Diablo 4 helyett bejelentette a Diablo Immortalt, a kultjáték mobilos verzióját. A bejelentés hatalmas felhördülést eredményezett, ugyanakkor logikus lépésnek tűnik a Blizzard döntése. A Kotaku most azt szellőztette meg, hogy a játékfejlesztő cég, a Diablo Immortal mellett egy másik mobiljátékon is dolgozik, ami koncepciójában leginkább a Pokémon Gora hasonlítana, a Warcraft világában. 

"A Blizzardon belül rengetegen játszanak mobilon." -- közölte egy fejlesztő. "A reakció pedig a Diablo Immortalra pedig egészen más volt a munkatársak között, mint ami kívülről jött a bejelentés után. Sokat gondolkoztunk ezen, és a csapat egy része szeretne kisebb projekteken is dolgozni. Kisebb projekteken, mobiljátékokon, amiknek van értelmük." -- tette hozzá.

A World of Warcraft korábbi vezető dizájnere, Cory Stockton a hírek szerint hatalmas Pokémon Go rajongó, így ezeket összetéve reális esély van egy Warcraft Go-ra, vagy valami hasonlóra. Ez persze hatalmas fejőstehén lenne a Blizzardnak, különösen Kínában, ahol a mobiljátékok elképesztő népszerűségnek örvendenek, ugyanakkor a nyugati féltekén élő Blizzard fanok még mindig a hagyományos PC játékot akarnak, de hogy ennek bejelentésére mikor kerül sor, egyelőre nem tudni. Az biztos, hogy lesz, ahogy az is, hogy a Blizzard nyit a mobiljátékok felé, de hogy ez a Go milyen lesz, a jövő zenéje még.

blizzard-blue.jpg