Mint korábban már megírtuk, a Gran Turismo idén hivatalosan is olimpiai sportág lett, a döntőben pedig egy magyar fiatalnak is szurkolhatunk majd Blazsán Patrik képében. Hazánk e-sportolójának azonban egyáltalán nem lesz könnyű dolga, hiszen kemény ellenfelekkel kell megmérkőznie az aranyért, köztük Jose Serranóval és Babtiste Beauvois-val is.

blazsan-olimpia-01.jpg

Jose Serrano (PR1_JOSETE) a 2020-as  év nagy felfedezettje. Az egész szezonban meggyőző teljesítményt nyújtó fiatal spanyol egészen a világbajnoki döntőig menetelt, ahol csak az utolsó futamon történő „nullázása” miatt csúszott le a dobogóról és lett 5. helyezett. A tipikus sötét ló szerepét tölti be a jelenlegi Gran Turismo mezőnyben. Az egykörös és a  versenytempója is briliáns így akár a győzelemért is harcban lehet ha sikerül összeszedettnek maradnia. Jose az EMEA régióban a 3. helyen jutott be az olimpiai fináléba és csupán 72 ezredre maradt el a listavezető Valerio Gallo idejétől.

 „Az olimpiai licensz megszerzése az egyik legjobb húzás volt marketing szinten a projektnek, mert nincs is annál fantasztikusabb, mint az olimpiai játékokon megmutatni a Gran Turismo-t. Azokhoz is eljuthat így akik kevésbé ismerik a motorsport világát de érdeklődnek iránta. Úgy gondolom, hogy jelenleg a szint magasabb mint valaha. Minden nap egyre több olyan pilóta tűnik fel aki versenyeket nyerhet. Gran Turismo elit pilótái esetében a különbségek csupán ezredekben mérhetőek. Jelenleg életem top-formájában vagyok, bár a színvonal elképesztő és nagyon jó, úgy gondolom, hogy ha minden jól megy, akkor dobogóra állhatok.  Blazsán Patrik remek pilóta, azt gondolom az eddigi világversenyeken elért eredményei nem tükrözik jól a valós tudásszintjét. Szerintem nagyon jól teljesíthet az olimpiai virtuális sorozatban. A döntőben mindent bele fogok adni, hogy ne maradjon hiányérzetem és remélem, hogy minden jól alakul majd.” - fogadkozott Serrano.

A francia Baptiste Beauvois (RG8_TSUTSU) igazi régi motorosnak számít a szakmában. Egyértelmű esélyese az olimpiai döntőnek. Képességei és tempója alapján akár a győzelmet is megszerezheti. Az eredményei elég impozánsak mégsem mutatják meg teljes egészében az igazi versenypotenciálját. 2019-ben a világbajnoki döntőn 4. helyezést ért el, majd 2020-ban is bejutott a fináléba ott viszont a sűrű mezőny áldozata lett és összesítésben csak a 10. helyre tudott megérkezni. Az ő esetében a kvalifikáció tud a kritikus pont lenni, ugyanis ha ott jól teljesít akkor „szabadtérben” autózva nehéz lesz rá nyomást gyakorolni. Nagy rutinjának köszönhetően jól felismeri a pályán adódó lehetőségeket és ezekkel általában jól is szokott sáfárkodni. Baptiste az EMEA régió 2. helyén jutott be az olimpiai döntőbe de az összesített listában is a 3. helyen végzett ami egyértelműen mutatja a jelenlegi bombaformáját.

Ez egy fantasztikus lehetőség az e-sport számára. Az, hogy az olimpia virtuálissá válik sok mindent jelent. A többi olimpiai sportág versenyzőihez hasonlóan a játékosok is valós sportolókká válnak. Ez egy óriási mérföldkő. A Gran Turismo top versenyzői elképesztően gyorsak. Ezen játékosok egy része már a valós életben is különböző versenyautós szériákban vezet. Egyáltalán nem lep meg, hogy ilyen srácokkal kell küzdenem mint Igor Fraga, hogy csak egy példát említsek. Nagyon kicsik a különbségek és ezért nagyon nehéz megítélni, hogy ki a leggyorsabb. Biztos vagyok benne, hogy nagyon jó esélyekkel indulok. Az egyetlen dolog, amin javítanom kell az a pontosságom. Tudom, hogy a kvalifikációkban megvan a tempóm ahogy a versenyen is. Ezért mondtam mindig, hogy csak magamtól félek. Patrikot a Gran Turismo 6. szériája óta (2014) ismerem és nagyon sokat tanultam tőle. 2019-ben találkoztunk először személyesen a nürburgringi World Tour állomáson ahol nagyon jó esélyeim voltak. Rengeteget csatáztunk már egymás ellen és ez mindig nagy örömmel tölt el. Patrik egy olyan srác akiben mindig megvannak a győzelmi esélyek!” - mesélte Beauvois.