1993. Steven Spielberg rendezésében bemutatásra kerül a Jurassic Park című film, mely Michael Chrichton Őslénypark című könyvéből készült. A film elképesztő sikert aratott, majdnem egy milliárd dollárt hozott csak a mozivetítésekből, a New York Times kritikusa, Janet Maslin pedig azt írta, hogy "igazi mozis mérföldkő, mely olyan fantasztikus és félelmetes jeleneteket tartalmaz, melyeket vásznon eddig soha nem láthattunk." És ez igaz is, a dínók mindenkit lenyűgöztek, gyerekeket és felnőtteket egyaránt. A folytatások már közel sem sikerültek olyan jól, és az Universal egyik legnépszerűbb sorozata hosszú ideig a fejlesztői pokolban feküdt, hogy pár évvel ezelőtt hallottaiból támadjon fel, és visszaadja a dínókat a közönségnek.

A Jurassic World már címválasztásában is utal arra, hogy a film zárójelbe kívánja rakni a sorozat második és igen gyengén sikerült harmadik részét, és ezt nagyon jól teszi. Ez az igazi, közvetlen folytatása a Jurassic Parknak, egyetlenegy szóval nem kerülnek említésre az utána következő filmek. Bár John Hammond nagyon régóta halott, az ő látomása létrejött a Jurassic World című szórakoztatókomplexumban, ahova rengeteg ember látogat el nap, mint nap, ahol a dínók és az emberek "együtt élnek". A gyerekek triceratops-bébik hátán lovagolnak, van dínósimogató, rengeteg pénz folyik be, de a World fenntartási költségei is egyre magasabbak. Négy-öt évente kell egy-egy új látványosság, amely megdobja a nézőszámot, így az első filmben is látott Dr. Henry Wu segítségével a biológiai laborban új dínót hoznak létre a tudósok. A néző - azaz mi - persze tudja, hogy ennek nem lesz jó vége, és majd jön a futás, meg a sikítás...

jurassic-world-01.jpg

Colin Trevorrow rendező, akinek eddigi rendezői munkássága összefoglalható összesen négy címben, követte a hagyományos receptet: a folytatás legyen jobb, nagyobb, több. És ez sikerült is, még úgy is, hogy az 1993-as filmhez képest tulajdonképpen semmi újdonságot nem látunk. A kerettörténet például egy egy az egyben ugyanaz, de ez a kis hiba minden további nélkül megbocsátható a filmnek. A Jurassic World valóban egy élő, lélegző hely, ahova mindenki elvágyna, elmenekülne a mindennapi robot elől, hogy olyan különlegességeket nézzen meg, amelyek a világon egyedülállóak.

A film számtalan ponton megidézi Steven Spielberg eredeti klasszikusát, és ezek a film legjobb, legélvezhetőbb részei. A figyelmes néző csak számolja azokat a pillanatokat, amelyek valamilyen módon megidézik a Jurassic Parkot, ezek közül pedig az egyik legnagyszerűbb rész, amikor bemutatják az eredeti film mára őserdővel benőtt látogatóközpontját.

Azonban amilyen tökéletességgel vezeti a filmet Colin Trevorrow, színészei irányításában már közel sem olyan jó. A főszereplők eléggé egydimenziósak, pár dolgon kívül háttértörténetet egyáltalán nem kaptak. A főszereplő Chris Pratt - a velociraptor idomár - tökéletesen ellátja feladatát, és bár a történetről szándékosan nem írtam (nem is érdemes, mert ami kisül belőle, az inkább nevetséges, mint hihető), annyit elárulhatok, hogy a trailerben látott idomított raptoroknak bizony fontos szerepük lesz a konfliktusban. A két gyerek azonban, akik John Hammond unokáinak szerepét vették át, közel sem annyira jók, mint Ariana Richards és Joseph Mazzello volt 22 éve. Pár részt kivéve olyan nyugalommal viselik a megpróbáltatásokat, mintha nem is gyerekek, hanem sokat próbált katonák lennének. Ugyanakkor azt nem hallgathatom el, hogy egyes jelenetekben a beállítások, a problémát okozó dínót kereső katonák mozgása egy másik nagy klasszikust juttatták eszembe, de hogy melyiket, arra ti magatok is rájöhettek, ha megnézitek a Jurassic Worldöt. Bryce Dallas Howard pedig gyönyörű, aki jól eljátssza a World irányításában elfoglalt főnököt, majd a a pokol elszabdulása után az aggódó nagynénit, kár, hogy tűsarkúban rohanja végig az eseményeket.

jurassic-world-02.jpg

A Jurassic World egy nagyon jó film, látványos, egy igazi nyári blockbuster, melyben a két gyerek hozzáállása tökéletesen példázza az elmúlt 22 évben végbement történéseket. 12 évesen gyermeki lelkesedéssel néztem a Corvin moziban a T-rexeket, a velociraptorokat, és a többi őslényt, ugyanúgy, ahogy a jelenlegi testvérpár kisebbik tagja csodálja a Jurassic World látványosságait. Felnőtt szemmel azonban ez a gyermeki izgalom már nincs meg, és ezt az álláspontot mutatja be az idősebbik. Az elmúlt időszakban a dínók a mindennapok részévé váltak, és igazi látványosságot már nem jelentenek. Ennek ellenére érdemes megnézni az új részt, mert végre egy minőségi és igazi folytatást kapott az eredeti film, mely hangulatában is megközelíti a Jurassic Parkot. A Jurassic World azonban nem igazán kalandfilm, pörgőssége, fényképezése, jelenetei miatt inkább az akciófilm kategóriája felé tolódott el. Hibái, logikai buktatói természetesen ennek is vannak, de akik szerették az eredeti filmet, ezt is imádni fogják, és csak ez a lényeg.

8.2 - Nagyon jó