Két független forrás is megerősítette, hogy az eredetileg június 22-én PC-re és PS4-re érkező No Man’s Sky megjelenése eltolódik. Bár az egyik forrásnak nem volt pontos információja az új megjelenési dátumot illetően, azonban elárulta, hogy a nyitottvilágú űr játék semmiképp nem fog júliusnál, vagy augusztusnál hamarabb a boltokba érkezni.

A másik forrás, aki a GameStop egyik alkalmazottja, azt mondta, hogy a stúdiótól hozzájuk beérkezett reklámanyagokon még az eredeti amerikai megjelenési dátumok szerepeltek, majd később értesítették őket, hogy a rajtuk lévő megjelenési adatok helytelenek, ezért hamarosan érkezik matricával kellett letakarniuk azokat.

Bár a No Man's Sky késésének ténye önmagában sajnálatos, azért tegyük hozzá, hogyha a minőség forog kockán, akkor megéri egy kicsit tovább várni.

no-mans-sky-keses.jpg