Az Aliens: Colonial Marines egyike volt az első játékoknak, amiket bemutattak a Wii U-n, így érthető, hogy mindenki kíváncsi, mit hozott össze az új konzolora az egyébként borzalmas programot fejlesztő Gearbox. A Sega persze óvatos volt, a PC-s, Xbox 360-as és PS3-as változatok megjelenése után márciusra halasztotta a programot, hogy kicsit feljavíthassák, ám az év harmadik hónapja már eltelt, és a xenomorfok még mindig nem árasztották el a Nintendo konzolját.

Mi történt? Fogalmunk sincs, és nem mi vagyunk az egyedüliek. A GameSpot kapcsolatba lépett a Segával, hogy mégis hol a játék, de a kiadó nem válaszolt, így kénytelenek vagyunk halasztásnak venni a dolgot. Már ha rá nem jöttek a japánok idő közben, hogy ezt a fertelmet jobb elfelejteni, és nem szegény Wii U vásárlók nyakára zúdítani...

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!