• Új játékon dolgozik a Turtle Rock Studios
  • Ami akár a Back 4 Blood folytatása is lehet
  • Legalábbis az új álláshirdetések alapján
  • A játék támogatása februárban ért véget

A Turtle Rock Studios azon csapatok közé tartozik, melyek soha nem voltak képesek megismételni a kezdeti sikereiket, hiszen míg a Left 4 Dead első két része pillanatok alatt kultikus címmé nőtte ki magát, addig a remek koncepcióra építkező, és egyébként meglehetősen mutatós Evolved már egyáltalán nem hozta meg a várt eredményt. Éppen ezért próbáltak aztán visszakanyarodni az élőhalottakhoz (bár ezúttal ridden néven emlegették őket), és hozták tető alá a L4D szellemi örökösének tekinthető Back 4 Bloodot. A program ugyan meglepően jó kritikai fogadtatásban részesült, ám végül mégsem szólt olyan nagyot a játékosok körében – bár nem érheti szó a ház elejét, mert a csapat így is tisztességesen támogatta a kooperatív lövöldét. Könnyen lehet azonban, hogy a hibáiból tanulva ismét ezzel a játékkal fog próbálkozni a stúdió, legalábbis a nemrég közzétett álláshirdetések alapján.

Konkrétumok ugyan nem derültek ki azzal kapcsolatban, hogy min munkálkodnak pontosan, a követelmények között viszont olyan szavak tűnnek fel, mint a "főellenféllel való összecsapás", "karakterosztályok" és "képességek", plusz a kooperatív játékmód és a multiplayer is többször előkerül a listában. A lőfegyverekek mellett pedig a közelharc is fontos szerepet kaphat, ami szintén beleillik a Back 4 Blood koncepciójába. Természetesen ezek túlságosan is általános fogalmak ahhoz, hogy bármilyen következtetést levonjunk belőlük, az mindenesetre biztos, hogy ismét FPS-t kapunk a cégtől. A kérdés csak az, hogy a megszokott ösvényen haladnak tovább, vagy inkább a Call of Duty-jellegű lövöldék felé veszik az irányt, mondván, hogy annak nagyobb piaca van.