• Készül a The Batman Part 2
  • És mellette még egy érdekes film
  • Ebben Batman és Robin együtt lesz látható

A James Gunn és Peter Safran vezette DC Universe végre felfedte jövőbeli projektjeit. Az új vezetés alatt két új Batman-filmet kapunk, az egyik Matt Reeves The Batmanjének folytatása lesz, és egy új Superman-filmet is összehoznak végre. A Variety beszámolója szerint a két Batman-projekt közül az egyik Matt Reeves filmjének folytatása, amelyben Robert Pattinson játssza a a címszereplő Denevérembert. A másik azonban egy nagyon izgalmas választás. Egy olyan filmet is kapunk, amelyben Batman és Robin egyaránt szerepel majd, méghozzá az 1967-es képregénysorozat, a The Brave and the Bold alapján.

Az 1997-es Batman és Robin (brrrr!) óta ez lesz az első alkalom, hogy Robin-t Batman mellett láthatjuk egy élőszereplős filmben. Oké, tudjuk, Robin szerepelt Christopher Nolan harmadik filmjében is, de sosem vette fel a maszkot vagy a klasszikus ruhát, így azt nem számítjuk. Ami Matt Reeves filmjét illeti, a forgatókönyv már készül, és várhatóan 2025. október 3-án kerül a mozikba a következő fejezet, szimplán csak Part 2 néven. Az Acélember sem pihen, hiszen a Superman: Legacy a következő film, amit Gunn ír. Henry Cavill ugyebár bejelentette, hogy visszatér Superman szerepében, de miután James Gunn átvette a kreatív irányítást a DC-nél, elárulta, hogy Cavill nem fogja újra magára ölteni a köpenyt. Tekintve, hogy egy teljesen új színészt láthatunk majd a szerepben, valószínűleg az Acélember rebootjáról lesz szó.