• A Konami reagált a Silent Hillel kapcsolatos pletykákra
  • Az üzenet azt sejteti, hogy vannak terveik

Túlságosan sok jó hír nem érkezett az elmúlt években a Silent Hill kapcsán, melynek jövője minden eddiginél jobban megkérdőjeleződött, miután a Konami 2015-ben bejelentette a reboot kukázását. Úgy tűnik azonban, hogy jó eséllyel nem kell örökre lemondanunk a nagy múltú horror franchise-ról.

kezdhetunk-bizakodni-a-konami-reagalt-a-friss-silent-hill-pletykakra.jpg

A napokban már írtunk a legfrissebb pletykákról, melyek úgy szólnak, hogy a Konami rögtön két új játékot is szeretne kisajtolni egy stúdióból, persze különböző megközelítésekkel. És bár az ilyesmi híresztelésekre érdemben nem nagyon szoktak reagálni a kiadók, a Konami most mégis megtette.

"Egyelőre nincs semmi bejelentenivalónk, de hallgatjuk a játékosok visszajelzéseit és vizsgáljuk egy új játék lehetőségét" - mondta a Konami egyik szóvivője a Eurogamernek.

Maga a reakció tehát kifejezetten pozitív hangvételű, azzal együtt is, hogy - érthető módon - semmi konkrétummal nem tud szolgálni. Ez alapján pedig jó esély van arra, hogy igazak a pletykák a sorozat visszatéréséről.