Húsz év után újra konzolt készít az Atari. A cég, ami egykor lényegében önmaga volt a videójáték ipar, 2013 óta elsősorban mobiljátékokkal foglalkozott, a 2017-es E3 során viszont bejelentette, hogy visszatér a gyökereihez. Mint kiderült, ennek keretein belül az 1970-es években kiadott Atari 2600-at tervezték felújítani, nemrég pedig azt is megtudhattuk, hogy fog kinézni az újrakiadás.

Az Atari 2600 kézikonzolként, 50 előre telepített játékkal érkezik majd még Karácsony előtt. Kétféle verzióban lesz kapható: Az Atari „Retro” kézikonzol 2,4”-os képernyővel és HDMI adapterrel fog érkezni 41,50 dolláros (körülbelül 11000 forintos) áron, míg az Atari „Retro” Joystick már 29,65 dollárért (körülbelül 8000 forintért) a miénk lehet majd. A konzolhoz kapható játékok között pedig olyan címek is szerepelnek, mint az Adventure, a Yar’s Revenge, az Asteroids vagy éppen a Pong. A megjelenés pontos dátuma sajnos még nem ismert.

atari-2600-retro-handheld.jpg