A Death Stranding 2 már egy hónapja megjelent és biztos vagyok benne, hogy a többség rég végigvitte a sztorit, sőt, az ügyesebbek talán már platinázták is a játékot – én ezt elengedtem valami 70 óra után. Ha eddig foglalkoztatott, hogy vajon mennyien maradtak a játéknál azután is, hogy végigvitték a sztorit, akkor jó helyen jársz, hiszen Hideo Kojima erre is választ adott.

Az open-world játékok esetében ugyebár benne van a pakliban, hogy az ember megunja egy idő után és ha nem kielégítő az endgame-kontent, akkor egyszerűen letörli és megy mással játszani. Ez akár a legnagyobbakkal is megeshet, hiszen a GTA 5 sztorijának befejezése után is akadtak szép számmal, akik jegelték a játékot, vagy épp áttértek a GTA: Online-ra. Kojima nemrég az X-en jelentette be, hogy a Kojima Productions különböző adatokat gyűjtött a Death Stranding 2-vel interakcióba lépő játékosoktól. Ezekből kiderült, hogy a játékosok közel 80%-a folytatta a játékot, miután elérte a történet végét. Ez mindenképp nagy szó, mivel sok játékos azért hagyta ott az első részt, mert „unalmas sétaszimulátornak” titulálta azt, és sosem fejezték be. A statisztikák azonban azt mutatják, hogy a széria megítélése 2019 óta elég sokat változott.