A fenti szavakkal értékelte NightBagoly kolléga a Silverfallt, mely ugyan nem váltotta meg a világot, de azért el lehetett vele lenni ideig-óráig. Hazájában picivel népszerűbb, mint külhonban, ami valahol persze érthető, de a készítők is érzik -- reményeim szerint --, hogy ennél többre van szükség. Épp ezért nem lep meg, hogy a most bejelentett kiegészítő lemez önállóan futtatható lesz, azaz tartalmazza az alapjátékot is, így azok, akik megrettentek a negatív kritikáktól, most talán egy csomagban leemelik majd a polcról a cuccot – feltéve, ha ez most úgy sikerül, ahogy az elődjétől vártuk, és ahogy az ígéretek szólnak.

Az Earth Awakening címet viselő pakkban a négy eddigi faj (ember, elf, troll, goblin) mellé két új társul: a műfajban kötelező törpe, valamint a fürge és álnok gyíkember, mindegyikük öt-öt egyedi képességgel bír. Ezen felül 156 képesség és mágia, ebből 8 friss „ultimate” és 12 egyedi „high level” besorolású lapul a csomagban, köztük olyan is, amellyel páncélokat, fegyvereket, egyéb cuccokat kalapálhatunk össze. Aki pedig nem ért ehhez, az egy spéci eszközzel tud egybegyúrni textúrákat, formákat, színeket és mágiatípusokat, ezzel teljesen egyedivé téve felszerelését, de akár másoknak is készíthetünk fegyvert, melyet többszemélyes módban aztán elcsereberélhetünk. Apropó multi: nyolcszemélyes kooperatív, vagy kompetitív (PvP) módok várnak ránk, úgy az interneten, mint helyi hálón. Aki végigtolta az alapművet, természetesen importálhatja majd karakterét az új kampányba, megtartva minden képességét, felszerelését, az újoncok viszont egy 45-ös szintű alaphőssel vághatnak neki az új kalandoknak, Nelwë soha nem látott vidékeinek.

Egyelőre ennyi az információ, plusz pár kép. Meglátjuk, talán adunk neki még egy esélyt. Több dobása a címnek valószínűleg úgysem lesz...