• Andrew House otthagyja az Sony Interactive Entertainmentet
  • 16 éven át vezette a SIE-t
  • 27 éven át dolgozott a Sony-nak

Andrew House ugyan 2011-ben kapta meg a Sony Interactive Entertainment (akkor még Sony Computer Entertainment) vezérigazgatói székét, de karrierje a cégnél 1990-ben, a Sony kommunikációs részlegénél kezdődött. 1996-ban az SIE amerikai részlegénél a marketing osztály alelnöke lett, 2002-ben pedig már ő volt az SIE ügyvezető alelnöke. 2005 és 2009 között a Sony marketingvezetőjének posztját töltötte be, 2009-től 2011-ig pedig az SIC európai részlegének társ- majd teljes körű vezérigazgatója lett. Innen került a teljes SIE élére.

Mint látható, 27 éves karrierje során House igen magasra jutott, és most úgy döntött, ideje távozni. Bár az év végéig még ellátja az elnöki feladatokat – hogy biztosítsa a zökkenőmentes átmenetet –, a helyét végül átveszi a korábbi elnökhelyettes, John “Tsuyoshi” Kodera.

House elmondta, hogy a PlayStation immár megkerülhetetlen része az életének, de a jelenlegi üzleti sikerek mellett elérkezettnek látta az időt a távozásra. Hirai Kazuo, a Sony elnöke és vezérigazgatója szintén megszólalt House távozását illetően. Elmondása szerint 2011-ben, amikor kinevezte, biztos volt benne, hogy kollégája sikeresen fogja vezetni az SIE-t, és most, 16 évvel később nagyon büszke rá.

andrew-house.jpg