Kínában már több, mint 30 millió Steam felhasználó van

A világ legnépesebb országában is népszerű a Steam, a regionális árazásnak és a kínai nyelvnek köszönhetően megugrott a felhasználók száma.

Ezt a tényt a Niko Partners elemzője, Daniel Ahmad jelentette. A piackutatás szerint a Dota 2 miatt kezdett emelkedni a Valve platformjának népszerűsége, de az igazi lökést a regionális árazás, az egyszerűsített kínai bevezetése a programban, a lokalizált játékok megjelenése, sőt még egyes címek blokkolása/bannolása adta meg.

Az indie fejlesztők is szárnyalnak, a The Scroll of Taiwu és a Chinese Parents is rengeteg példányban fogyott a premierje után. Utóbbi egy gyermeknevelő szimulátor, amiben a játékosnak csecsemőkortól az egyetemig kell terelgetnie virtuális csemetéje útját.

Ahmad azt is megírta, hogy „a Kínai Államtanács ajánlásokat fogadott el, amik azt teszik lehetővé, hogy az internetkávézók és játékcégek egyszerűbb eljárással és rövidebb idő alatt indíthassanak el üzletet. Nagyon jó látni, egy viszonylag kemény szabályozó környezetben ezek a vállalatok ezentúl könnyebben tudják magukat promótálni.”

steam-logo-splash-800x445.jpg