• Lopáson kaptak két alkalmazottat
  • Ki is rúgták őket

Zajlik az élet az Amazonnál, hiszen két alkalmazottjuk állítólag ellopott néhány darabot a The Legend of Zelda: Tears of the Kingdom dobozos példányaiból az Amazon egyik raktárából – méghozzá a játék néhány héttel ezelőtti megjelenése előtt. A Tears of the Kingdom 2023 egyik legjobban várt játéka volt és ezt bizonyítja az is, hogy három nap alatt több mint 10 millió darabot sikerült eladni belőle, amivel szépen megelőzte az Elden Ring eladásait.

A lopás egy japán Amazon-raktárban történt és csak most került nyilvánosságra. Az egyik raktárfelügyelő gyanút fogott, amikor a 21 éves kolléga – akit nem sokkal a játék megjelenése előtt vettek fel kézbesítőnek – nem jelent meg a munkahelyén. Odatelefonált a lakcímére. Ekkor az anyja vette fel a telefont, aki elárulta, hogy a tag az új Zelda-játékkal tolja éppen. Amikor elkapták, természetesen beismerte tettét, kifizette a lopott árut, visszaadta a játékot, de ezek után kirúgták. Azt nem tudni hány órát tett bele, de sanszos, hogy a 100%-os kimaxolás nem jött össze. A másik eset szintén ebben a raktárban történt, de az illető más játékokat is ellopott. Egy névtelen forrás megerősítette, hogy az Amazon helyi raktáraiban gyakran előfordul az ilyen jellegű lopás, és általában nehéz lenyomozni az embereket, mert a dolgozók állandóan jönnek-mennek.