Emlékszel még az L.A. Noire című apróságra? Nincs kizárva, hogy elkészül a folytatás

Strauss Zelnick, a Take-Two vezérigazgatója utalt rá, hogy a jövőben minden IP-jükkel szeretnének kezdeni valamit, ebbe pedig a Team Bondi öröksége is beletartozik.

Bár a Rockstar Games kapcsán leginkább a Grand Theft Auto- és a Red Dead Redemption-sorozat juthat az eszünkbe, ne feledjük, hogy az olyan IP-k is a stúdióhoz tartoznak, mint a Bully és a Max Payne. Na meg persze a közkedvelt L.A. Noire, amit ugyan a 2011 októberében bezárt Team Bondi fejlesztett, de a jogok az imént említett csapatánál maradtak. És hogy mit kezdtek vele? Nos, egyelőre szinte semmit, mert bár 2017-ben érkezett egy újrakiadás PS4-re és Xbox One-ra, valamint szintén ebben az évben futott be az L.A. Noire: The VR Case Files, a folytatás sajnos még mindig várat magára. Mivel jelenleg az összes iroda a november 19-én érkező GTA 6-ra koncentrál, nem valószínű, hogy egy random kedden bejelentik az L.A. Noire 2-t, a Take-Two Interactive vezérigazgatója ugyanakkor biztosított minket arról, hogy nincs elfelejtve a '40-es években játszódó nyomozósdi. 

Forrás Steam
Forrás Steam

Strauss Zelnick egy vezetőknek szóló videójátékos konferencián, az iiconon (nem, ez nem elírás) mondott néhány szót az IP-vel kapcsolatban, és bár semmi konkrétumot nem közölt, szavai valódi reménysugarat jelenthetnek azon rajongóknak, akik betéve ismerik Cole Phelps nem épp lányregénybe illő történetét. „Általánosságban véve elmondható, hogy a jövőben az összes szellemi tulajdonunkkal szeretnénk valamit kezdeni” – fogalmazott a CEO. „Nincs mit bejelenteni az L.A. Noire-ral kapcsolatban, és ha lenne is, azt a Rockstar jelentené be, nem én. Mindenesetre, ami a korábbi IP-inket illeti, a csapatok mindig azt vizsgálják, mit lehetne velük kezdeni. A kérdés az, hogy van-e olyan részlegünk az adott pillanatban, amely szenvedélyesen tudna foglalkozni vele?” – tette hozzá.

Tekintve, hogy a Brendan McNamara (a Team Bondi alapítója) által létrehozott Video Games Deluxe a Rockstar szárnyai alá került tavaly márciusban (azóta Rockstar Australia néven működik), éppenséggel lenne tökéletes jelöltünk egy ilyen projekt élére, de erről végső soron a Rockstar Games dönt, szóval senki se vegye készpénznek a CEO szavait. Én ugyan nem sokáig jutottam anno az L.A. Noire-ban (már nem is igazán emlékszem, miért hagytam abba), de sokakhoz hasonlóan engem is teljesen magával ragadott az atmoszféra, a MotionScan technológiával pixelesített színészek és a nyomozás megvalósítása, éppen ezért rengeteg potenciált érzek egy esetleges folytatásban. Ti szerettétek a játékot, vagy jobban örülnétek, ha csak a GTA-ra és a Red Dead Redemptionre fókuszálna a cég?

Borítókép forrása: Rockstar Games