Két évvel ezelőtt nagy felhajtás közepette távozni kényszerült az Infinity Ward két vezető pozíciót betöltő fejlesztője, Jason West és Vince Zampella. A viharos körülmények között kirúgott fejlesztőkhöz azonban csatlakozott még számos tehetséges dolgozó is a Call of Duty mögött álló csapatból, s együttesen az EA-hez igazoltak, ahol a kiadóval partneri kapcsolatban álló, Zampella és West által alapított Respawn Entertainment zászlaja alatt kezdtek el dolgozni -- valamin.

A stúdió létrejötte után az információáradat elapadt a két úriembert és az új projektet illetően. A cím nélküli játékról eddig csak annyit sikerült megtudni, hogy egy sci-fi lövöldéről beszélünk, ami igen ambiciózus, a Gears of War- és a Halo-sorozat szintjén mozgó próbálkozás lesz.

A cucc a legfrissebb információk szerint leghamarabb 2013-ban fog megjelenni. Ezt egy nemrég előkerült EA megjelenési-menetrend támasztja alá, s az, hogy idén nagy valószínűséggel meg fog jelenni a következő Medal of Honor, ami mellé már nem fér be a Respawn bemutatkozó alkotása.

A játékba egyébként sok pénzt fektetett a kiadó, s a reklámozás során még többet is rászánnak majd arra, hogy eljuttassák az emberekhez: a Respawn debütáló címét azok az emberek készítették, akik igazi húzónévvé emelték a Call of Duty-szériát. A projekt viszont rizikósnak számít, hiszen hiába egy tehetséges csapat áll mögötte tapasztalt vezetőkkel és sok-sok millióval, ha a vásárlók inkább az új CoD-ot vagy Halót veszik meg, mint a zsákbamacska újdonságot.