• Lehet, hamarosan bemutatkozik a Crysis 2 Remastered
  • Legalábbis a Crytek közösségi médiás aktivitása erre utal
  • Plusz pár kiszivárgott dokumentum is leleplezte a projekt létezését még tavaly ősszel

A Crysis Remastered tavaly szeptemberben került a boltok polcaira, és bár nem feltétlen sikerült olyan acélosra, valamilyen szinten így is sikerült megidéznie az alapjáték szellemét (a mi tesztünket itt olvashatjátok). A jelek szerint pedig a felújítás anyagilag is megérte a Cryteknek, nemrég ugyanis a stúdió arra kezdett utalgatni, hogy hamarosan bejelentik a Crysis 2 remastered kiadását is.

crysis-2-remastered-pletyi-01.jpg

Legalábbis erre utal, hogy a Crysis Twitter fiókján nemrég feltűnt a Crysis 2 egyik első mondata, mindenféle kommentár vagy magyarázat nélkül. És bár ez elsőre enyhén szólva sem tűnik soknak, ne feledjük, hogy a Crysis Remastered bejelentésére is sokáig azt hitte az internet, hogy csak egy vaskosabb április elsejei tréfa volt, ahogy azt is érdemes megfontolni, hogy a Cryteknek tavaly kiszivárgott egy sor belsős dokumentuma, melyek szintén megerősítették, hogy készül a Crysis 2 Remastered.