• Új borítót kapott a Ghost of Tsushima
  • Melyről feltűnően hiányzik az Only on PlayStation felirat
  • Egyesek szerint ez egy PC-s port érkezését vetítheti elő

A Sony sokáig kínosan ügyelt arra, hogy a belsős fejlesztésű exkluzívjai PS-en kívül semmi másra ne jelenhessenek meg, az utóbbi időkben azonban sokat engedtek ebből a szigorból. Nemrég például maga Jim Ryan is elismerte, hogy a közeljövőben több játékukat is kiadják majd PC-re, bár azt, hogy a Days Gone után pontosan mely címek kapnak még portot, sajnos már nem kötötte az orrunkra.

Most viszont lehet, idő előtt kiderült a következő ilyen játék, nemrég ugyanis a Sony frissítette a Ghost of Tsushima dobozképét, melyre egyrészt felkerült a kooperatív multi rekláma, másrészt viszont leszedték róla az Only on PlayStation feliratot. Persze ez még önmagában nem bizonyíték semmire, azonban érdemes megjegyezni, hogy mind a Horizon Zero Dawn, mind a Days Gone borítójáról eltűnt ez a felirat, mikor befutottak PC-re is.

Persze fontos leszögezni, hogy mindez jelenleg csak találgatás, nem hivatalos információ, így érdemes is fenntartásokkal kezelni, amíg a Sony nem nyilatkozik az ügyben.