• Exkluzív szerződést kötött a Lego és a Universal
  • Kizárólag ők készíthetnek Lego-filmeket a következő 5 évben
  • A meglévő franchise-okhoz is felhasználhatják a kockavilágot

Már korábban is lehetett hallani, hogy a Universal Pictures élénken érdeklődik a Lego-jogok iránt, mostanra pedig hivatalosan is megszületett a megállapodás a két fél között: a stúdió bejelentette, hogy a következő öt évre megszerezték a kizárólagos megfilmesítési jogokat.

A Lego-filmek előző tulajdonosa a Warner Bros. volt, amely összesen négy animációs filmet készített a kockauniverzumban: ezek A Lego-kaland, A Lego-kaland 2, A Lego Ninjago-film és a Lego Batman - A film voltak, melyek összesen több mint egymilliárd dollár bevételt termeltek. Az ezen filmekhez kapcsolódó jogok egyébként maradtak a Warnernél.

lejart-a-warner-ideje-johetnek-a-universal-lego-filmjei.jpg

A megállapodás értelmében a Universal nemcsak eredeti ötleteket valósíthat meg a színes építőkockákkal, hanem a meglévő filmes franchise-ait is használhatja, a portfóliójukban pedig olyan "meglegósításra" váró IP-k sorakoznak, mint a Jurassic Park, a Halálos iramban vagy az Így neveld a sárkányodat - kíváncsan várjuk, hogy végül az eredeti alapanyag vagy a folytatás mellett döntenek-e.