Rossz hírünk van a természetfelettivel foglalkozó szerepjátékok rajongóinak, meg úgy nagyjából mindenkinek, aki kicsit is érdeklődik az online játékok iránt: a CCP tegnap bejelentette, hogy sok-sok évnyi fejlesztés után arra jutottak, hogy itt az ideje búcsút inteni a World of Darkness MMORPG-nek!

A játékon az atlantai stúdió dolgozott... nem is tudom, száz éve? A hivatalos World of Darkness bejelentés 2010-ben volt, előtte pedig már legalább két éve folyamatosan érkeztek pletykák a munkáról, szóval egy óvatos becsléssel élve azt mondhatjuk, hogy a World of Darkness 2008 óta, cirka hat esztendeje volt a sütőben. Erre most lelőtték. Hát köszi.

Hivatalos indoklás nincs, a CCP vezérigazgatója, Hilmar Veigar Pétursson annyit írt a nyilvánosságnak szánt közleményben, hogy bármennyire próbálták összerakni a programot, az csak nem akart két lábra állni, így inkább hagyták a csudába az egészet. Hilmar mindenkinek megköszönte a részvételt a projektben -- azt nem tudjuk, hogy még az előtt, vagy már csak az után, hogy 56 dolgozót kirúgott a csapattól, melynek apróra zsugorodott utódja EVE-kiegészítőket fog gyártani, míg világ a világ.

Elnézést kérek a hír kissé személyes tónusáért, de az az igazág, hogy jómagam csak egyetlen egy MMORPG-t vártam, pont a World of Darknesst. A valódi okokat talán sosem tudjuk meg, bár minden bizonnyal rosszul érintette a CCP-t, hogy a hatalmas erőforrásokat felemésztő Dust 514 legalább olyan nagy bukás lett, mint amennyi pénz beleöltek a fiúk.