A Resident Evil Requiem hosszú ideje a legjobban várt horrorjáték ebben a konzolgenerációban és ennek jó oka van. A Capcom igyekszik visszakanyarodni a Resident Evil 7 szellemiségéhez, vagyis ismét előtérbe helyezik a horrort – tudjátok, azt a fajtát, amit utoljára a Baker-házban érezhettünk. A Requiem-ről most rengeteg új információ derült ki – lássuk, mik is ezek!
Perspektívaváltás
Erről már hallottunk korábban. Adott lesz FPS vagy épp TPS-nézetből végigjátszani a Requiem-et és ezt a játék kezdetén kell kiválasztanunk. Csakhogy emellett adott lesz egy "Changing Perspective" opció is, ami aszerint váltogatja a nézetet, hogy a fejlesztők szerint melyik a leghatásosabb az adott pillanatban – ezt kifejezetten jól hangzik.
A rémség
A Grace-t üldöző szörnyeteg eléggé hasonlít a lány anyjára, szóval olyasmi, mintha Alyssa mutáns formája lenne. Szinte teljesen vak, és csak sötétben tud meglenni (a fény taszítja), de nagyon érzékeny a hangokra. Az, hogy ennyire parázik a fénytől, máris több értelmet ad a nyugi-szobáknak. Odabenn fel kell kapcsolni a világítást, így a rémség nem tud bejönni.
A mozgás
TPS-nézetben Grace-nek különböző animációi lesznek a mozgás terén, attól függően, hogy milyen „állapotban” van. Normál tempóban inkább kocog, és így a játékosok könnyedén irányíthatják. Ha viszont pánikol, akkor sokkal gyorsabban szedi a lábát, viszont ez hozza magával, hogy nehezebben lesz irányítható és akár el is eshet.
Több beszámoló szerint a klasszikus Resident Evil-holmik visszatérnek, vagyis lőszert (ezt fixen Leon tudja csak használni) és zöld (meg a többi színű) növényt kell gyűjtenünk, illetve valaki talált Ink Ribbont is egy fiókban, amivel ugye menteni lehetett eddig. Ebből látszik, hogy a Resident Evil Requiem nem szakad el teljesen a régi hagyományoktól, csak épp tökélyre fejleszti azokat.
Borítókép forrása: Capcom