• Lewis Hamilton is beugrik a Fortnite világába
  • hétszeres Formula–1-es világbajnok november 17-től válik elérhetővé az Item Shopban
  • Méghozzá az Icon Series részeként
  • Kétféle kinézet közül választhatunk

Kezdetben ugyan felettébb nagy hírnek számított, ha egy ismerős karakter kapott helyet a Fortnite-ban, mostanra viszont – kis túlzással persze – már egy vállrándítással is elintézhető egy ilyen bejelentés, annyira megszokottá váltak a vendégszereplők az Epic Games nemrég rekordot döntő battle royale játékában. A legújabb érkező azonban még ennek ellenére is kiemelt figyelmet értemel, nem más csatlakozik ugyanis a játszható karakterek egyre terjedelmesebb listájához, mint a hétszeres Formula–1-es világbajnok, Lewis Hamilton.

A Mercedes színeiben száguldozó brit autóversenyző november 17-én fog bekerülni az Item Shopba, méghozzá a számos hírességet tömörítő Icon Series részeként – többek között olyan ismert emberek találhatók ebben a csoportban, mint Ninja, Neymar, vagy épp LeBron James. Ebbe az illusztris társaságba kerül tehát be az elismert pilóta, aki még egy élőszereplős beharangozó videót is kapott, melynek végén mind a hétköznapi szerelést, mind pedig a kifejezetten mutatósra sikeredett páncélt megcsodálhatjuk. A skinek mellett természetesen tematikus kiegészítőkre is számíthatunk, sőt, az autóversenyző imádott kutyája, Roscoe is a csomag részét képezi, szóval valósággal el lesznek kényeztetve a rajongók. Kíváncsian várjuk, hogy hány Hamilton fog ugrálni a lobbyban a megjelenés után.