Kiderült, hogy mikor mutatkozik be a következő Life is Strange

A Deck Nine és a Square Enix végre hivatalosan is bejelentette, hogy mikor mutatják be a következő részt – és ez már nincs is messze!

2015-ben, azaz immár több mint 10 éve jelent meg az első Life is Strange, ami nagyon szépen reformálta meg a kalandjátékok műfaját és mutatta meg, hogy simán el lehet adni egy játékot úgy is, ha a hangsúlyt a narratívára helyezik. Több folytatás és spinoff is készült hozzá, az élőszereplős adaptáció mellett pedig természetesen a további játékok is folyamatosan érkezni fognak, hiszen a Square Enix nem hanyagolja el a szériát. A Deck Nine és a Square Enix a mai napon bejelentette, hogy a következő fővonalbeli epizód, vagyis a Life is Strange: Reunion hamarosan bemutatásra kerül. A tavaly előtti Life is Strange: Double Exposure után tehát Max ismét visszatér, viszont most már biztos, hogy egy régi ismerős, Chloe is csatlakozik hozzá. Az eseményhez egy rövid kedvcsinálót is kiadtak:

A hivatalos tweet szerint a játékot január 20-án, azaz jövő hét kedden, este 19:00-kor fogják bemutatni. A beszédes címmel ellátott Life is Strange: Reunion tehát ismét összehozza a régi párost, Max-et és Chloe-t, amire lényegében 10 éve várnak a rajongók. Az első Life is Strange végén ugyebár lehetett választani, hogy vagy Chloe-t mentjük meg, vagy pedig Arcadia Bay városát, csakhogy később egyértelművé vált, hogy Chloe megmentése számít kánonnak. Annak idején a Double Exposure története is megerősítette, hogy Chloe Price életben van, úgyhogy semmi akadálya, hogy feltűnjön az új részben.

Borítókép forrása: Steam