2012-ben a boltok annyira bíztak a Grasshopper Manufacture agyament játékában, a Lollipop Chainsaw-ban, hogy 700 ezer példányt rendeltek be belőle. Nos, alig két év alatt az összes első körben kért példány elfogyott, sőt, még utánrendelésről is lehetett szó. Az EA vagy Square Enix vezetői spontán infarktust kapnának, ha ennyi időbe telne egy-egy játékuknak elérni az egymilliós álomhatárt, de egy olyan kis stúdiónak, mint a Grasshopper, ez nagy teljesítmény. Ugrálnak is boldogságukban a kis szöcskék.

Hogy miként lehet ez, amikor a mai világban (a sztereotípia szerint) csak az számít a kiadóknak és fejlesztőknek, hogy egy nap alatt többet keressenek játékaikkal, mint Bill Gates egész karrierje alatt? Úgy, hogy a Grasshopper sosem gyártott népszerű, jól fogyó játékokat, inkább egy szűk réteget céloztak meg programjaikkal. Ennélfogva a Lollipop Chainsaw ezzel az egymilliós eladással a legkelendőbb játékuk lett, bár a május 9-én PC-re is megérkező Killer is Dead állítólag ott robog Juliet sarkában.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!