A World of Warcraft óta nem nagyon van olyan MMORPG, amely labdába tud rúgni az említett stílus piacán. Voltak ugyan próbálkozások, de ezek általában megakadtak egy bizonyos felhasználói számon belül - itt természetesen nem az ázsai játékokra és szerverekre gondolok. Nem úgy, mint a The Lord of the Rings: Shadows of Angmar! Ha van olyan MMO a 2007-es piacon, amely sikergyanús volt végig, és nem hazudtolta meg a várakozók tömegét, akkor ez az a játék.

A Turbine azóta kiadott már egy ingyenes kiegészítést Shores of Evendim cím alatt, most pedig itt van a következő jövevény, melynek becses neve The Eye of the Iron Crown és sajnos még nem tudni, hogy pontosan mikor fog jönni. Tudunk ám nem egy érdekes infót róla, melyet én most megosztok veletek jószívűségem jeléül: elsőként lesz itt 100 új misszió, jó pár friss dungeon és néhány új lény. Kapunk egy új rendszert is, amely által a különböző népek között tudhatjuk meg, hogy milyen viszonyban állunk velük - ezek között egyébként csere is kialakulhat, azaz némi gazdasági szín. Rögtön lesz itt még egy session play nevezetű mód is, amelyhez jár majd két új karakterosztály, ezek a PvP-ben lesznek hasznos "kegytárgyak". Végül lesz itt nekünk egy igencsak mosolyfakasztó mód, a critter play! Na ha van olyan beépített fejlesztői poén, ami már igencsak súrolja az abnormális kategóriát, hát akkor ez bizony ilyen: egy tyúkot irányíthatunk majd - amolyan pet -, lesz saját életereje és minden olyan dolog, amely egy átlagos karakternél megtalálható, s vele kell majd küldetéseket végrehajtanunk. Az állat más élőlényekkel is tud majd kommunikálni - nyílvánvalóan nem emberekkel. A srácok eddig igen jól haladnak, az ösvény kiváló, és teljes szívünkből szurkolnunk kell nekik!